Szabó Zsófi először beszélt Shane Tusuppal való szakításáról
2022-06-22  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Shane Tusup és Szabó Zsófi még februárban jelentették be az eljegyzésüket. Már tervezgették az esküvőt és a közös életet, ám május végén az Instagramon bejelentették: vége a kapcsolatuknak, szakítottak. A történetről azóta egyikük sem nyilatkozott, csupán ismerősök meséltek arról, amit annak során tapasztaltak, amíg a szerelmesek együtt voltak. Ám Zsófi most megtörte a csendet.



A gyönyörű műsorvezető a Joy Magazinnak mesélte el, milyen megpróbáltatások érték őt az elmúlt időszakban, amit a 24.hu szemlézett. Elmondása szerint az elmúlt években szinte félévente érték őt a csapások: hol a magánéletében, hol a munkában jelentkeztek a problémák.

„A magánéletem szempontjából nagyon nehéz volt az elmúlt időszak, mert kifelé már évek óta nem mutattam, ha nehézségekbe ütköztem. A közösségi média csak egy része az életemnek, amit megmutatok, hiszen életem legfontosabb szerepét, hogy milyen anya vagyok, csak a közeli hozzátartozóim látják” – mondta Zsófi.

Zsófi közlékeny embernek tartja magát, aki szívesen beszél az érzelmeiről, ennek ellenére úgy érzi, amióta a médiában dolgozik, sokkal jobban bezárkózott, ezzel együtt viszont erősebb is lett. Elárulta: sokszor előfordult, hogy megírt egy-egy posztot a gyerekneveléssel, a párkapcsolattal, a karrierrel vagy éppen a világ történéseivel kapcsolatban, ám végül nem posztolta azokat. Ennek oka, hogy igyekszik tudatosan felfogni minden megnyilvánulását, nehogy plusz felhajtás legyen belőle. Így tett akkor is, amikor szakított Shane-nel.

"Az eljegyzés felbontása kapcsán is szívesen kiírtam volna, hogy igen, mosolygok a képen, jól nézek ki, de nem vagyok jól"– fogalmazott, hozzátéve: ennek ellenére most boldog, jól érzi magát, ennek legfőbb oka pedig, hogy a futás teljesen megváltoztatta az életét. Azt is elmondta, miért kezdett el sportolni.

„Senkire nem tartozott, de a pandémia közepén azért kezdtem el futni és diétázni, hogy legyen a kisfiamnak testvére” – mesélte.

Forrás: Blikk