Szabó Ádám és felesége dolgoznak a babaprojekten
Szabó Ádám és felesége eddig túl éretlennek tartották magukat egy gyerekhez, de most belefognak a babaprojektbe.
A pár a Mokka című műsor vendége volt hétfőn, amiben elmondták, hogy most már szívesen vállalnának gyereket.
Nem is volt kérdés, de én még éretlennek gondoltam magunkat a feladathoz. Annyira vágyunk már rá, hogy inkább már felnövünk a feladathoz közben. Rákészülni nem lehet erre, úgyhogy belevágunk, aztán lesz, ami lesz
– mondta Szabó Jennifer a reggeli műsorban.
Zenei karrierjük kapcsán Szabó Ádám megjegyezte, hogy egy baba még inspirálni is tudná őket.
"Mi közösen képzeljük el a zenei jövőnket. A gyerek nagyon sok érzelmet fog adni, ami a dalszerzésben hasznomra válhat. Hasznot is húzunk a gyerekből érzelmi szinten. Akkora áldás, nemcsak nekünk, a művészetnek is. Minden könnyebb lesz" – mondta a zenész.
Szabó Ádám azt is elmesélte, hogy mivel az énekes szíve már foglalt a hölgyrajongói kicsit csalódottak, de kéretlen üzeneteket olvasni sem tud, mert teljesen lemondott az okostelefonokról is – már csak nyomógombos készüléket tart magánál, amin nem kap közösségi médiás üzeneteket.