Sándor Péter vallomása a boldogságról
Már egyetemista kora óta rajong az operett műfajáért Sándor Péter, aki nemcsak bonvivánként, hanem musicalekben, prózai előadásokban, valamint sorozatokban és a mozivásznon is rendszeresen bizonyítja sokoldalúságát. A népszerű színész őszintén mesélt a pályájához fűződő mély, szinte függőséggel felérő viszonyáról és a színházon kívüli belső egyensúly kereséséről.
Sándor Péter a Színház- és Filmművészeti Egyetemen találkozott először mélyebben az operettel, amely azonnal elvarázsolta. A színész felidézte, hogy az egykori legendás énekes, Sárdy János, valamint a kaposvári, Mohácsi-féle Csárdáskirálynő-előadás tette rá a legnagyobb hatást. Véleménye szerint egy operett attól válik igazán jóvá, hitelessé és maivá, ha az emberi igazságokat boncolgatja megrendítő módon.
A színház, mint terápia és katarzis
A művész nem titkolja, hogy a színészet felé való orientációjában saját belső bizonytalanságai és problémái is nagy szerepet játszottak, amelyeket a mai napig a színpadi karakterein keresztül próbál feldolgozni.
„Nem tagadom, amikor elkezdett érdekelni a színészet, akkor nekem is problémáim voltak. Tulajdonképpen a mai napig ezeket boncolgatom a szerepeimben a színpadon. Keresem a megoldást. Néha egy szerep egészen mély katarzisokat tud nyújtani…”
– vallotta be a színész, rámutatva, hogy a színházi munka számára egyfajta belső útkeresés is egyben.
A hétköznapi boldogság nyomában
A rengeteg próba, színházi előadás és az országos fellépések mellett Sándor Péter úgy érzi, hogy az utóbbi időben kevesebb időt tudott saját magára fordítani. A sok munka árnyoldala, hogy a szakmától való függőség könnyen háttérbe szoríthatja a hétköznapi élet örömeit.
„Jelen pillanatban az életemben arra vágyom, hogy megtaláljam a belső boldogságomat. Mi, színészek képesek vagyunk függővé válni a szakmánk felé. Úgy érzem, hogy velem is ez történt. Tudom, meg kellene találni önmagamban azt is, hogy színház nélkül is, a hétköznapokban is képes legyek boldog lenni. Igazából ezt keresem.”
