Rubint Rella gőzerővel készül az esküvőjére
2022-03-29  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

Rubint Rella ismét Magyarországon van, hisz az iskola miatt muszáj volt hazajönnie, ráadásul az esküvője szervezését, valamint az edzéseket is be kell iktatnia a napirendjébe.

Ciprusról hazatérve Rella egyáltalán nem unatkozik, sőt. Ahogy ő fogalmaz zombi üzemmódban éli az életét, amióta hazajött. Legutóbbi Instagram-bejegyzésében meg is osztotta, miért tűnt el mostanában a közösségi médiából.

Ezt a hetet zombi üzemmódban nyomtam végig. Meg is látszódik az oldalamon, de ígérem, ja övő héten visszatérek!! Az edzések mellé bejöttek a kardiók is, pózolás, ami miatt 2-3 órát biztosan eltöltök minden nap a teremben. A suli miatt jöttem haza Magyarországra, hiszen a levelező 3x1 hét tanítási hétből áll, és ilyenkor elég sűrűn, reggel 8-tól 16.00-17.00, néha 19.00-ig vannak órák. Az edzéseket az órák elé vagy után kell besűrítenem, emiatt későn kerülök ágyba, és korán, 5-6 körül kelek. Úgy hozta az élet, hogy Soma is haza tudott velem jönni, így sos kértük az időpontokat az esküvőnkkel kapcsolatban /házassági bejelentés, gyűrű, öltöny, stb. /. Mindent, amit csak tudtunk, beraktunk erre a hétre, így hát voltak napok, amikor Veszprémből, majd az élő #bejglikillerbyrella edzés miatt Jászberényből indultam fel Pestre hajnalban. Nincs mese, 1 hónap van hátra a versenyig, a dobozolás mindennapos, néha éjfélkor fejezem be a főzést. Megkérdezték tőlem, mi motivál arra hogy egyáltalán felkeljek reggel?! A válaszom az volt, hogy nem tudom. Nem szeretnék csalódást okozni magamnak és senki másnak sem, akik hisznek bennem. Így reggel meg sem fordul a fejemben, hogy inkább tovább alszom vagy átpakolok mindent pár héttel későbbre. Ha menni kell, hát menni kell - írta.

Rella és Novothny Soma már több éve jegyben járnak, ám a pandémia keresztülhúzta a számításaikat, így nem tudtak egybekelni. Idén nyárra tervezik majd az esküvőjüket.

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Rubint Rella (@rellarubint) által megosztott bejegyzés


Forrás: Blikk