Peter Srámek összeköltözött a kedvesével
2019-07-16  /  Szerző:   /   Szerelem Nagy lépésre szánta el magát Peter Srámek (25). A Rising Star című tehetségkutatóban megismert énekes és szerelme, Adrienn egy éve alkot egy párt, s nemrég úgy döntöttek, nem akarnak tovább ingázni, úgy tölthetik egymás mellett a legtöbb időt, ha összeköltöznek. Bár többen féltették a fiatalokat, hogy esetleg korai az összebútorozás, Peterék biztosak benne, semmit nem kapkodtak el.

– Szerintem ennyi idő kellett ahhoz, hogy megismerjük egymást és eldöntsük, belevágunk az összeköltözésbe, hiszen ez egy nagy döntés – mondta a TV2 Mokka című műsorában a vágsellyei születésű énekes.

Peter Sramek

Srámek és Adrienn lassan másfél hónapja laknak együtt, s persze ilyenkor általában kiderül, vannak mégis súrlódások, az addig idilli kapcsolatban is kerültek elő problémák.

– Vannak hullámvölgyek, hiszen lakva ismerszik meg az ember, sok minden derül ki ilyenkor, de alapvetően jól elvagyunk – vallotta be Adrienn. – A legtöbb vita kis apróságokból ered, és próbáljuk minél hamarabb rendezni.

Szerelmük azonban egyelőre minden hullámvölgyön átlendítette őket, olyannyira, hogy Peterék között már szóba került, hivatalosan is összekössék az életüket.

– Nagyon szeretjük egymást, ezért nincs olyan akadály, amit ne lépnénk át együtt – ismerte el az énekes. – Egyelőre élvezzük az életet, de szóba került már az esküvő is, viszont nem akarunk semmit elkapkodni. Majd érezni fogom, hogy melyik az a pillanat, amikor meg kell kérnem Adri kezét.

Peter Sramek

Srámek korábban elárulta, fiatal apuka szeretne lenni, néhány éven belül már babát tartana a karjában.

– Adri még egy kicsit várni akar, de szerintem hamar bele fog ő is menni, hogy vállaljunk babát – magyarázta mosolyogva Peter Srámek, aki imádja, hogy vidéki, kis kertes házában körülveszi a természet.

Ezzel az otthonnal ugyanis régi álma teljesült az énekesnek.

– Megszerettem a kerti munkát. Előtte még sosem nyírtam füvet, nem locsoltam a virágokat, de most nagyon élvezem. Már hajnalban felkelek, kimegyek és teszem a dolgom – mesélte az énekes lelkesen a TV2 reggeli műsorában. – Mindig is ilyen kis vidéki életre vágytam. Mostanában éreztem, a sok pörgés, a rengeteg koncert megvisel, szükségem van egy kis kikapcsolódásra.

Áprilisban debütált Peter Srámek legújabb videója, amelyet a Hova tűnt az álmom? című számához készített. A klipben Adrienn játssza az énekes párját, s a kisfilmben is tökéletes volt köztük az összhang.

Peter Sramek

Forrás: Blikk