Peller Mariannra újra rátalált a boldogság?
2022-11-11  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

A magyar Jason Momoa, vagyis Megyeri Balázs pár hónapja félreérthető helyzetbe került Peller Mariannal, amikor többen azt hitték, csókolózni látták őket. A műsorvezető nemrég bejelentette, hogy elválik a férjétől, amelynek kapcsán Balázs is megszólalt.

Peller Mariann egy Instagram-bejegyzésben tudatta két hete, hogy zátonyra futott a férjével való kapcsolatuk, így 10 év házasság után elválnak. Juni Györggyel egyébként már 12 éve alkottak egy párt, de mint kiderült, az utóbbi időben egyre több problémájuk akadt, és csak a család miatt tartottak ki egymás mellett. Mivel a szakításuk okát nem árulták el, így a találgatások beindultak.

Mariannt idén áprilisban elég kényes helyzetben kapták lencsevégre egy szórakozóhely előtt, miközben félreérthető szituációba keveredett a magyar Jason Momoaként ismert Megyeri Balázzsal. A lesifotókon jól látszott, hogy igencsak közel állnak egymáshoz: ölelkeztek, végül pedig egy csóknak tűnő puszi is elcsattant. Akkor a felek reagáltak is az ügyre, miszerint csak baráti ölelés történt közöttük.

Az is felmerült, hogy a műsorvezetőnő 2020-ban megjelent, Végtelen kísértés című könyve a színész-kaszkadőrről szólhat. A főszereplő nő, aki a történetben szintén házas, beleszeret egy színészkollégájába, akit Johnny Blaze-nek hívnak. Utóbbinak a nevén kívül a külseje is összevág Balázséval. A hosszú hajú, karakteres arcú férfi most először szólalt meg Mariann válásával kapcsolatban.

„Diplomatikusan azt mondanám, mint az amerikai politikusok: sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudom. Mariann arra kért minket, tartsuk tiszteletben, hogy nehéz időszakon megy keresztül, ezért mást nem szeretnék mondani. Ha ő később mégis beszélne erről, akkor ez változhat” – közölte a Borssal Balázs.

A tévés továbbra sem kívánja kommentálni házassága véget értét. Az október 27-i posztja óta nem is töltött fel a közösségi oldalaira semmit. Ez azért is különös, mivel Mariann korábban igen aktív volt.