Peller Mariann most él igazán
Kerek születésnapot ünnepel Peller Mariann, aki úgy érzi, negyvenéves korára teljesedett ki igazán a nőiessége, sőt, arra is elérkezettnek látta az időt, hogy „bátorságlistát” készítsen, amelyről sorra pipálja ki a tételeket. Az RTL Reggeli műsorvezetője cseppet sem aggódik amiatt, hogy hamarosan a negyvenes nők táborát erősíti.
– Nem volt vízválasztó a harmincadik születésnapom, és a negyvenedik sem visel meg. Sőt, kifejezetten élvezem, hogy most kezdek igazán beérni nőként. Már merek egy csomó olyan dolgot tenni vagy mondani, amit korábban a bennem rejlő bizonytalanságok miatt nem. A húszas éveim még azzal teltek, hogy a gyerekkori bántásokat, cikizéseket, amik az iskolában értek, próbáltam feldolgozni és elengedni végre. Aztán a harmincas éveimben anya lettem, ami szintén rengeteget segített végképp elengedni azt a bizonytalan, megbántott kislányt, aki voltam. Negyvenévesen pedig végre úgy érzem, most kezdek igazán élni – mondta a gyönyörű műsorvezető, aki tavaly októberben jelentette be, hogy a házassága zátonyra futott.
– Azt gondolom, a mélypontok is segítenek, fejlesztenek, én pedig hálás vagyok ezekért is. A legfontosabb feladatomnak most azt érzem, hogy bátran merjem vállalni magam. Merjek nemet mondani, merjem elmondani a véleményem, merjek keményebben belekérdezni egy témába egy interjú során. Sokszor estem abba a hibába, hogy beleragadtam a naíva szerepébe, és nem mutattam, ha valamivel nem értettem egyet. Ezeket mind meg kellett tanulnom, de ehhez érnem is kellett. Ma már tisztában vagyok a női eszközeimmel, és tudom is használni őket. Legyen szó akár arról, hogy meg merem mutatni a lábaimat egy felsliccelt szoknyában, avagy arról, hogy tudom, hogyan kell félig leeresztett szemhéjjal, a szempilláim alól kacéran nézni – tette hozzá nevetve.
Mariann azt szeretné, ha a most nyolc- és tízéves fiai már egy olyan férfigeneráció tagjai lennének, akik tisztelik a nők teljesítményét.
– Gyakran hallják tőlem otthon, hogy anya nem rabszolga, és nagyon büszke vagyok rájuk, mert sokszor már maguktól segítenek vagy épp rászólnak egymásra: figyelj, tudod, anya nem rabszolga. Szeretném, ha eljön az ideje, társat választanának, nem pótmamát vagy szolgálólányt. Ehhez persze, nagy segítséget nyújt az édesapjuk is, akivel közös értékrend szerint neveljük őket. Ő fantasztikus partner ebben, csodálatos apa, enélkül én sem tarthatnék most ott, ahol.
A műsorvezető nemcsak nőiesebb, de sokkal bátrabb is lett: nemrég elkezdett bokszolni, és elhatározta, hogy listát vezet azokról az élményekről, amelyekről semmiképp sem szeretne lemaradni.
– Van egy remek kis listám, amiről húzgálom ki a tételeket. Ebben szerepelnek programok, úti célok és egyéb tervek... Nemsokára például felfedezem Máltát, ami régi vágyam volt. Elkezdtem bokszolni, és szeretnék elmenni egy úgynevezett „rage room”-ba is, ahol egy berendezett szobában lehet büntetlenül törni-zúzni. Fontos levezetni a feszültséget, én ma már kiadom magamból, ha tehetem. De szeretnék megtanulni társastáncolni és kipróbálni a skydiving-szimulátort is, ami olyan érzés, mintha ejtőernyő nélkül siklanánk.
Mariann már a harmadik könyvét írja – ebben nagy szerepet kap az önelfogadás –, és úgy érzi, az írás valódi szabadságot nyújt neki.
– Az is a nőies énem része, hogy már nem akarok másoknak megfelelni. Az írás is ilyen, hisz azt írhatok le, amit csak akarok. Szeretnék majd az önelfogadás témájában személyesen, kiscsoportos foglalkozásokon is segíteni azoknak, akiknek szükségük van erre. Magam is látom, érzem, hogy jó úton járok, és e téren mostanában kapom a megerősítéseket is. A minap például egy zsúfolt szórakozóhelyen voltunk a barátnőimmel, és fél óra alatt jutottam el a mosdóig, annyian megállítottak egy-egy ölelésre, jó szóra. Számomra ez csoda.