Parajfelfújt tejszínes zöldségekkel
Hozzávalók 4 személyre:
-50 dkg parajkrém (fagyasztott)
-2 gerezd fokhagyma
-4 dkg vaj + a formához
-4 dkg liszt + a formához
-1 dl tej
-1 ek. reszelt parmezán sajt
-2 tojás
-1 csipet őrölt szerecsendió
A körethez:
-40 dkg tetszőleges zöldség
-2 dkg vaj
-2 dl tejszín
-1 ek. finomra vágott petrezselyem
Elkészítés:
A parajpürét hagyjuk kiengedni, lecsepegtetjük. A fokhagymát meghámozzuk, összezúzzuk.
Felolvasztjuk a vajat, rászórjuk a lisztet, habzásig hevítjük. Beletesszük a fokhagymát, felöntjük a tejjel, simára keverjük, és 1-2 perc alatt összefőzzük. A tűzről levéve belekeverjük a lecsepegtetett parajt, a parmezánt, a tojások sárgáját, és sóval, borssal, a szerecsendióval ízesítjük. A fehérjéből kemény habot verünk, majd óvatosan azt is belekeverjük.
A sütőt 160 C-fokra előmelegítjük. Kivajazunk, kilisztezünk 4 kisebb sütőformát, és háromnegyedig megtöltjük a masszával. Nagyobb tepsibe vizet teszünk, ebbe állítjuk a formákat. A víz kb. kétharmadukig érjen. A sütőben 35-40 percig gőzöljük.
Közben a zöldségeket megtisztítjuk, feldaraboljuk, és a vajon, kevés vízben puhára pároljuk. Sóval, borssal ízesítjük, ráöntjük a tejszínt, és összeforraljuk.
Amikor kész a felfújt, kivesszük, és tányérokra borítjuk, a zöldségekkel azonnal tálaljuk, mert a felfújt hamar összeesik.
Munka: kb. 30 perc
Fogyasztható: kb. 1 óra múlva
1 adag: 447 kcal