Oszvald Marika máig a férjéként tekint volt párjára
2024-09-24  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Meglepetésként érte a szakítás Nagy Melanie-t. GwM exe a Palikék világa Egy ritmusban című műsorában mesét válásáról Ábel Anitának. Az adásban Oszvald Marika is meglepő őszinteséggel mesélt a témáról, Gönczi Dorka válási és párkapcsolati mediátor pedig sok érdekességre hívta fel a figyelmet a válás kapcsán.

Oszvald Marika egy férfi mellett volt sok ideig, ők kétszer szakadtak el egymástól, ami szerinte borítékolható volt.

„Nyolc évig jártunk együtt, és utána rá másfél évre el is váltunk. Mert érezni lehetett, hogy életszemléletbeli különbség van köztünk. De nagyon szerettük egymást, és a mai napig is nagyon szeretjük. Aztán egy idő eltelt, és rájöttünk, hogy hiányoztunk nagyon egymásnak, úgyhogy aztán még 15 évig együtt éltünk, vagy nem tudom, mennyi ideig.

Úgyhogy a második válással már semmi gond nem volt, mert ott már nem kellett elválni. Igazából templomban esküdtünk, ő mostanáig is engem tart a feleségének, én is őt tartom a férjemnek.

Szokták mondani, hogy jóban-rosszban együtt, mi úgy döntöttük, hogy így lesz a jobb. Abszolút megmaradt a kapcsolat, a szeretet, mert szerintem úgy, ha két ember szereti egymást, az nem múlik el nyomtalanul. Akkor az átalakul tiszteletté, a másik megbecsülésévé. Arról nem beszélve, hogy közös a gyerek és az nagyon összeköti a párokat” – magyarázta a szubrett.

Nagy Melanie válása hatalmas médiavisszhangot váltott ki és nem volt igazán békés. GwM exe elárulta, mostanra sikerült-e rendezi a kapcsolatukat. „Megoldottuk, meg túlléptünk rajta” – kezdte Melanie, akit hideg zuhanyként ért akkoriban az, hogy gyermekei apja elhagyta őt.

„Azért volt különösen nehéz ez a helyzet, mert engem is váratlanul ért a szituáció, hogy ezzel nézünk szembe. Nem az volt, hogy egy párbeszéd történt, aminek a következtében tudomásul vettem, hogy mi történik, és akkor most ezt a gyerekekkel valahogy közösen közölnünk kell. Hanem engem is váratlanul ért, és azt éreztem végig, hogy egy kicsit próbálom lapátolni, tehát hogy mindig próbálom menteni a menthetőt, hogy zuhannak a tányérok, meg a porcelánok és rohangálok, hogy elkapjam őket. Nehezítette a helyzetet, hogy nem volt kommunikáció, tehát mindig adott volt egy helyzet, amit nekem kommunikálni kellett nekik, hogy most apa nem jön haza, valahol van, valaki új személy lép az életünkbe, hogy gyerekek lépnek az életükbe. Ez nagyon-nagyon rövid idő alatt történt, mondjuk két hét leforgása alatt. Ezt kellett két pici gyereknek megmagyarázni. Egy idő után eldöntöttem azt – mivel ez így ránk zúdult, és azt éreztem, hogy nem tudom irányítani az eseményeket, mert mindig kapok valamit, amivel az adott szituációban kezdenem kell valamit –, hogy nagyon higgadtan próbálok a lehető legőszintébb lenni. A mai napig ezt próbálom gyakorolni velük, bármilyen kicsik is, hogy az ő nyelvükön a lehető legőszintébben elmondani, hogy most ez a helyzet van, mindannyian imádunk titeket, és ez a legfontosabb, csak ez számít” – mondta Nagy Melanie.