Összeházasodik az RTL Klub két sztárja
2021-03-29  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

A tervek szerint még idén kimondja a boldogító igent Gonda Kata (32) és Kenderes Csaba (31). A Keresztanyu két sztárja úgy tervezi, hogy a nyáron oltár elé állnak, döntésüket s a nagy napot pedig szüleik is támogatják.


– Nagyon bizonytalan a mostani helyzet, és gondolkodtunk azon, hogy kis esküvőt tartunk, ám végül úgy döntöttünk, szeretnénk megosztani a szeretteinkkel ezt a napot, hogy minél emlékezetesebb legyen. Nagy bulit csapunk, közel 130 vendéget hívunk, ami nem kis feladat. Nekem nagyon nagy a családom, összesen 13 elsőfokú unokatestvérem van, akikkel együtt nőttem fel, én is ott voltam a legtöbbjük esküvőjén, és olyan jó érzés, hogy tényleg mindannyian újra együtt lehetünk – árulta el a Blikknek az RTL Klub népszerű sorozatának csinos határőre. – A szüleink segítőkészek mindenben és izgatottak. Azt gondolom, hogy ha biztonságban együtt tudunk ünnepelni, mindenkinek jót fog tenni egy felszabadult, örömteli szórakozás! Nagyon várjuk már!

Kata és színész vőlegénye két és fél éve alkot párt, tavaly ősz óta pedig jegyben járnak.

– Nagyon élvezem a menyasszonyszerepet, mert bár színpadon többször voltam ara, az igazi életben most először. Nem is gondoltam, hogy ez egy különálló szakasz is lehet egy pár életében, Csabi hívta fel a figyelmemet arra, hogy ez egy igen különös állapot, élvezzük minden pillanatát. Persze már gőzerővel zajlanak az esküvő előkészületei, de nem feledkezünk meg arról, hogy jó esetben nem leszünk többé jegyesek az életben – újságolta boldogan a színésznő.

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Kata Gonda (@katagonda555) által megosztott bejegyzés

 
Kata azt is elárulta, milyennek tervezik életük nagy napját.

– Nyáron szeretnénk egybekelni és már meg is van a helyszín, egy csodás vidéki, természetközeli helyet néztünk ki. Klasszikus ceremónia lesz abban az értelemben, hogy édesapám kísér majd oltárhoz, lesz menyasszonytánc és szöktetés is, majd éjfélkor töltött káposzta, de lesz benne némi extravagancia is. Szeretnénk, ha lenne karaoke, de nem a megszokott módon, hanem zongorakísérettel, és a nyitótánc sem lesz hétköznapi, kortárs duettel készülünk – mesélte nevetve Kata. – A ruhát sem készen veszem, egy kedves színházas barátnőm készíti, és nem hétköznapi darab lesz. Egyelőre Csabi sem látta, de végül nem az oltár előtt pillant meg benne először, hanem az egész ceremónia előtt, az úgynevezett „first look”-on, ami Csabival a mi közös, intim, első találkozásunk lesz a menyasszonyi ruhában.

Kata és Csaba az esküvő napját alaposan megtervezte, de azt még nem tudják, hogy hova utaznak nászútra.

– Szeretnénk majd élvezni a mézesheteket, mert imádunk utazni, de szerintem ez későbbi projekt lesz. Nem ragaszkodunk hozzá, hogy egyből az esküvő után menjünk, a munkáinktól is függ, mikor indulhatunk – mesélte Gonda Kata.

Forrás: Blikk