Orosz Barbara esküvősorozata folytatódik
2023-04-30  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

Orosz Barbara teljes mámorban úszik az esküvője miatt: mint kiderült, még nincs vége az álomnak, ugyanis többször is kimondja férjének a boldogító igent.

Orosz Barbara márciusban – teljes titokban – férjhez ment. A műsorvezetőnek egy titokzatos francia férfi rabolta el a szívét, akivel mesébe illő esküvőjük volt. Mint mondta, amikor először szóba került az esküvő, azt tervezték, hogy elszöknek és egy szigeten kelnek egybe. Ám amikor felidézte kislánykori vágyát, amelyben az édesapja kísérte az oltárhoz, megváltozott a véleménye.

Mindketten családcentrikusak vagyunk, és bár csak egymásnak szeretnénk megfelelni, azt fontosnak tartjuk, hogy a szeretteink számára is emlékezetes legyen a mi nagy napunk. Ezért a párom ekkor azt mondta nekem, 'mi lenne, ha mégis megadnánk a módját?' És én igazat adtam neki. Így háromszor mondjuk ki egymásnak a boldogító igent

– nevette el magát Barbi, aki elárulta, hogy az első szertartás március 3-án volt Párizs lepazarabb polgármesteri hivatalában.

Arról is beszámolt, hogy a következő ceremónia Aix-en-Provence mellett lesz, majd Magyarországon is összejön a násznép, ám ez utóbbi teljes meglepetés a férje számára, ugyanis Barbi szervezi az egészet. A műsorvezető elmondása szerint még saját magát is meglepte, hogy milyen nyugodt a három esküvő miatt, amiként a kedvese sem idegeskedik.

„A francia szertartást ő vezényli le, ami meg az én számomra lesz meglepetés. De egy biztos, nem lesz sátoros lakodalom, sem menyasszonytánc, sem hosszú fogadalomtétel egyik esküvőn sem. Azok nem mi lennénk. Semmit nem csinálunk azért, mert máshol szokás. A saját esküvőnk olyan legyen, mint mi magunk” – hangsúlyozta a menyasszony, aki összesen három ruhában tündökölhet a násznép és a párja előtt.

A sikkesen elegáns, a testet követő csipkés már megvolt. Lesz még egy extravagánsabb, merészebb darab, illetve egy királynős. Sokszínű a stílusom, amit szerettem volna a ruhákkal is hangsúlyozni

– részletezte.