Mondd meg mikor születtél, megmondom, kivel randizz!
2019-03-29  /  Szerző:   /   Randi Csillagjegyek, akik nem illenek össze. 2. rész


Biztosan Te is eltűnődtél már azon, hogy miért nem megy a társkeresés. Miért nincs folytatása az első randiknak, és miért mindig a rossz emberrel kezdesz. Áltudomány vagy sem, bizony a csillagjegyek befolyással lehetnek a párkapcsolatainkra, hiszen az egyes jegyek eltérő személyiség jellemzőinek, és vonásainak megismerése segíthet megtalálni azt az embert, akire tényleg vágyunk.

Cikkünk első részéből már megismerhetted az első hat csillagjegyet, most pedig olvasd el a folytatást!

Mérleg (szeptember 23. – október 22.)

A Mérleg jegy szülöttei minden helyzetben helyesen próbálnak viselkedni. Rendkívül lojálisak, és imádnak párkapcsolatban élni. Ez a szoros kötődés egyes jegyeket taszíthat, mint a Bakot, aki pont az ellenkezője. A Mérleg ugyanakkor nagyon intellektuális, ezért kellemes romantikus kapcsolat alakulhat ki közte és a Vízöntő között, akivel provokatív és intenzív párbeszédeket folytathat.

Skorpió (október 23. – november 21.)

A Skorpió jobb, ha elkerüli a Kost, a Vízöntőt és a többi Skorpiót is. Egy Kos és egy Skorpió kapcsolata egyszerűen katasztrofális, egy folyamatos küzdelem, amelyre senki nem vágyik. Egy Skorpió és egy Vízöntő sosem fogja tudni elfogadni egymást személyiségét, mindig megváltoztatnák a másikat, amely valószínűleg vég nélküli időpocsékolás. A pokol tüze és a pokol tüze együtt? Inkább ne.

Nyilas (november 22. – december 21.)

Nyilas sose randizzon a Szűzzel, a Rákkal, a Skorpióval, és egy másik Nyilassal se, ha igazi romantikus kapcsolatról ábrándozik. A Nyilas tűz jegy, míg a Szűz föld jegy, és amíg a Nyilas keresi a kockázatot, az új kalandokat, addig a Szűz két lábbal áll a földön. A Nyilas és a Rák sosem fogja egyszerre, ugyanazt, ugyanúgy szeretni, és valószínűleg egymást sem fogják soha vonzónak találni. A Skorpió és a Nyilas annyira különbözik egymástól, és olyan irreális elvárásaik lennének egymáshoz, hogy már az első randira sem biztos, hogy érdemes elmenniük. Két Nyilas kapcsolatában pedig annyi bizonytalanság és instabilitás lenne, hogy inkább felejtsd el.

Bak (december 22. – január 19.)

A Bak és a Kos addig bosszantaná egymást, amíg nem szakítanak. A Mérleg és a Bak csak akkor fog hosszú távon együtt maradni, ha épp mindketten életük megfelelő pillanatában találkoznak. Két Bak sem lesz nyerő páros, mert makacsságuk, és hidegségük jegeli a kapcsolatot. Egy Baknak sokkal több érzelemre van szüksége a párjától, mint amennyit egy másik Bak megadhat neki. A Bak nagyon gyakorlatias, és talán túl komoly, ezért kevés más csillagjeggyel jön ki hosszabb távon. De a Rák kifejezetten értékeli a Bakok személyiségét, megbízhatóságát. Mindketten komolyan veszik egymást, a Rák az érzékenységével puhít a Bak keménységén, míg utóbbi az elkötelezettségét viszi a kapcsolatba.

Vízöntő (január 20. – február 18.)

Vízöntő vagy? Felejtsd el a Rákot, az Oroszlánt és a Szűz csillagjegyet. Az első ugyanis annyira különbözik Tőled, hogy hosszú távon nem fog működni a kapcsolat vele. A Vízöntő és az Oroszlán párosa lehet a világ legrobbanékonyabb kapcsolata a túlfűtött szenvedélytől, de ez sajnos nem tarthat örökké. A Szűz és a Vízöntő pedig csak annyira passzol egymáshoz, mint az egészséges étel és a konzervebéd.

Halak (február 19. – március 20.)

A Halak és a Kos annyit fognak veszekedni, legalábbis a csillagok szerint, hogy sosem kerülhetnek egyensúlyba egymással. A Halak túl kreatív és kedves egy Koshoz, így nem sok értelme van egy kapcsolatnak. Szintén nem érdemes a Halaknak egy Oroszlánnal kezdeni, hiszen utóbbi minden alkalommal megbántaná előbbi finom, érzékeny lelkét. Két Halak nagyszerű párost alkothat, mint barát, de a szerelmi kapcsolatuk valószínűleg katasztrófába torkollana.

Egy nagyszerű romantikus kapcsolat alakulhat ki bármely két olyan csillagjegy között, akik jól kiegészítik egymást. Az olyan jegyek, akik nagyon hasonlóak, vagy épp túlságosan különbözőek, valószínűleg nem fognak jól együttműködni. Természetesen a fent leírtak nem azt jelentik, hogy ha nem kompatibilis Veled a párod csillagjegye, akkor azonnal szakítanod kell. Nincsenek kőbevésett szabályok, hiszen nehéz is lenne szavakkal pontosan leírni, hogy mitől találunk vonzónak valakit, míg mások taszítanak. A csillagjegyek mégis utat mutathatnak, segíthetnek jobban megismerni a másik embert.