Miért mozogj naponta harminc percet?
2023-02-17  /  Szerző:   /   Egyéb, Tudtad-e?

Mivel a statisztikák azt mutatják, hogy az Egyesült Államok lakosságának hatvan százaléka egyáltalán nem végez testmozgást, illetve nem kellő mértékben gyakorolja azt, az amerikai egészségügyi hatóságok 1993-ban új ajánlásokat fogalmaztak meg az egészségmegőrzés érdekében. Ezek szerint mindenkinek félórás, vagy annál hosszabb ,,mérsékelt-intenzitású, testmozgás ajánlott a hét legalább öt napján.

Ez egyébként nem túlságosan sok – véli a közreadó betegségellenőrzési és megelőzési intézet: már kétmérföldes (mintegy 3,5 kilométeres) fürge gyaloglással is teljesíthető. Az ajánlások szerint liftezés helyett lépcsőt kell mászni, lehet kertészkedni, táncolni, autó helyett gyalog járni a munkahelyre.

A közzétett adatok tanúsága szerint az amerikai felnőtt lakosságnak csak mintegy 22 százaléka végez megfelelő fizikai tevékenységet, 24 százalékuk pedig ülő, teljesen mozgásszegény életmódot folytat. Utóbbiak – ez már nem újdonság – jóval nagyobb eséllyel betegszenek meg szív- és érrendszeri betegségekben, magas vérnyomásban és cukorbetegségben.

Megállapították egyébként azt is, hogy bár a fiatalok általában többet mozognak, a 18-34 éves korosztály képviselőinek mégis több mint fele folytat mozgásnélküli életmódot. A vizsgálatok azt is kimutatták, hogy a magasabb iskolai végzettségűek és magasabb jövedelműek többet törődnek kondíciójuk megőrzésével.