Mi a baj a fast fashion termékekkel?
Manapság az emberek sokan inkább fast fashion termékeket vásárolnak: meggondolatlanul megveszik őket, majd gyorsan meg is szabadulnak tőlük. Ennek komoly környezeti hatása van, ami ellen mindenki tehetne valamit.
Jóllehet a trendről még csak mint gyenge csírácskákról beszélhetünk, úgy tűnik, néhány éven belül a divatipar új kedvenc színt választ magának: a zöldet. Akkor majd a ruhadarabokat ökológiailag ártalmatlan alapanyagokból, fenntartható és nyersanyagkímélő termelés során fogják előállítani úgy, hogy azokat a lehető leghosszabb ideig hordani tudjuk. Valójában már nagyon sürgős lenne ebbe az irányba elindulnunk. Hiszen egy ideje egyre világosabbá válik: a legtöbben közülünk meggondolatlanul túl sok ruhát vásárolnak, amiket rövid ideig hordanak, aztán pedig mielőbb meg szeretnének szabadulni tőlük. Teszik ezt azért, hogy mihamarabb beszerezhessék a következő, épp divatos darabot. A fast food után ezt a jelenséget fast fashionnek hívják. Mindkettő árt a testnek és a környezetnek is.
„Vásárolj kevesebbet, válassz jól, és hordd sokáig” – hangoztatta Vivienne Westwood brit divattervező egy a Guardianben megjelent interjújában néhány évvel ezelőtt. Pillanatnyilag épp az ellenkezőjét tesszük. 1996 és 2012 között az EU-ban vásárolt ruhadarabok száma 40%-kal nőtt, miközben azok árai a fogyasztói árindexhez képest 30%-kal csökkentek. Röviden: több ruhadarabot vásárolunk és kevesebb pénzt adunk ki értük. Ráadásul elsősorban nem azért vásárolunk, mert egy bizonyos ruhadarabra szükségünk van, hanem azért, mert egyszerűen meg szeretnénk ajándékozni magunkat valami új dologgal – és ezt egyre gyakrabban tesszük. Míg korábban évi négy kollekció volt a szokványos, addig manapság a nagy, olcsóbb ruhákat árusító láncok akár 24 kollekciót is piacra dobnak azért, hogy a fogyasztókat minden üzletbe való betérésüknél valami olyan dologgal csábíthassák el, amire egyáltalán nincs is szükségük. Egy klasszikus stílusú, márkásabb dzsekit akár 20 év múlva is hordani fogunk. De kit akarnak holnapután is egy most menő énekes arcával díszített pólóban látni?
Miért égeti el az ipar a vadonatúj ruhákat?
Ezeket nemcsak a lehető legolcsóbban állítják elő, hanem hatalmas mennyiségben is. Az előállított ruhák egyharmadát szokványos áron adják el, egyharmadát áron alul, a maradék egyharmad pedig rögtön a raktárakba vagy a szemétégetőkbe kerül. 2017-ben egy dán tévéadó leleplezett egy nagy divatláncot, hogy elégették az el nem adott árut. A riportfilmből kiderült, hogy a szemétégetőben évente 12 tonna új ruha válik a semmivel egyenlővé. A konszern azzal mentegetőzött, hogy csak a penészes vagy vegyi anyagokkal szennyezett termékeket semmisítik meg. „A divat fogyasztási cikké vált – mondja Michaela Knieli, egy bécsi környezetvédelmi tanácsadó cég munkatársa. – Korábban egy kabátot 20 évig hordtunk, mert olyan jó minőségű volt.” Manapság vannak olyan országok, ahol évente több mint 80 000 tonna ruha válik hulladékká. A Greenpeace környezetvédelmi szervezet egy felmérése szerint az osztrákok a ruháik több mint felét 3 éven belül kidobják. A 85 ruhadarab közül, amit a statisztikák szerint szinte mindenki birtokol, majdnem minden nyolcadik hordatlanul lóg a szekrényekben. Németországban pedig minden ötödik jut erre a sorsra, és minden bizonnyal hazánk sincs sokkal lemaradva.
Jó tudni: még a legegyszerűbb top előállítása is terheli a környezetet, ráadásul többszörösen. „A legsúlyosabb környezeti következményekkel nem nálunk kell számolni, hanem ott, ahova a termelést áthelyeztük” – mondja Michaela Knieli. A 26 kg textíliából, amit egy átlagos EU-polgár 2017-ben megvásárolt magának, csupán 7,4 kilogrammot gyártottak az EU-ban, a maradék pedig Kínából, Törökországból, Bangladesből vagy Indiából érkezett az országba. Tavaly novemberben egy környezetvédelmi szervezetekből álló konzorcium nyilvánossá tett egy átfogó beszámolót arról, hogy a 2017-ben vásárolt ruhadarabok előállításához 53 billió liter vizet használtak fel, és ennek 90%-át Európán kívül.
A szomjas gyapot
Egy kilogramm gyapot megtermesztéséhez nem kevesebb, mint 10 000 liter víz szükséges. Egy farmernadrág elkészítéséhez átszámolva 8000 liter vízre van szükség, amiből több mint 3400 liter a gyapotföldek locsolására megy el, a többit pedig értelemszerűen az anyag előállításához használják fel.
Ezért a Levi Strauss cég, a legendás Levi’s farmernadrágok gyártója 2011-ben bevezetett egy új márkát, a „Water-Less”-t. A farmernadrágokat az üzletekbe kerülésük előtt általában 3–10 alkalommal kimossák azért, hogy koptatott jelleget kapjanak. A Levi’s a Water-Less farmernadrágokat a kőmosó technikával csupán kövekkel – víz nélkül – mossa át, és reméli, hogy ezzel világszinten 16 millió liter vizet tud megspórolni.
De ez még mindig csak egy apró csírácska. Hiszen a hagyományos pamut előállításához nem csak rengeteg víz szükséges: a gyapot hozamának növeléséhez rovarirtó szereket és műtrágyát is használnak. Ezek szennyezik a termelő országok talajvizét, ahogy azok a kémiai anyagok is, melyekkel minden egyes ruhadarabot kezelnek. Egy kilogramm pamutpóló előállításához az Európai Környezetvédelmi Ügynökség szerint több mint 3 kiló kemikáliát használnak fel. „A legnagyobb méregproblematika a feldolgozás során jelentkezik, ami nagyon drasztikus a textilfestő üzemeknél” – mondja Michaela Knieli.
Ezek a vegyszerek, melyekből az úgynevezett textilsegédanyagok katalógusa nem kevesebb, mint 8000 anyagot sorol fel, a ruhákkal együtt a vásárlókhoz kerülnek. 2012-ben a Greenpeace egy nagy tesztet végzett el, amihez 29 országban 20 divatmárka 141 ruhadarabját vásárolták meg, és egy laborban bevizsgálták azokat. Ezek nagy részében találtak olyan kemikáliákat, mint a tenzidek vagy a lágyítószerek, melyek nagy valószínűséggel egészségre ártalmasak.
Mérgező anyagok közvetlenül a bőrön
Igaz, a szövetekből szépen lassan kimosódnak a kémiai anyagok. Ám ezáltal beszennyezik vizeinket. És ezeket a kémiai anyagokat hetekig vagy akár sok esetben hónapokig közvetlenül a bőrünkön hordjuk, míg teljes mértékben ki nem mossuk azokat a ruhadarabokból. „A bőr a legnagyobb szervünk, és jóformán a nap 24 órájában fel vagyunk öltözve. Ezért tudatában kell lennünk annak, hogy mit is veszünk magunkra” – mondja Michaela Knieli.
Ám ennek kapcsán is csírázik már valami: a riport megjelenése után a Green peace azt kérte a divatházaktól, hogy 2020-ig teljesen hagyjanak fel a veszélyes vegyi anyagok használatával, aminek már több cég is eleget tett. A fenntartható alapanyagok használata kapcsán is megfigyelhető egy lassú fejlődés. A cellulózalapú mesterséges szálak, mint a lyocell vagy a viszkóz, melyeket az osztrák Lenzing is előállít, egyre elterjedtebbé válnak, ahogy azok az alapanyagok is, melyek fenntartható erdőgazdálkodásból származnak. Ezek egyszer kiválthatják az olyan mesterséges szálasanyagokat, mint a poliészter vagy az akril, melyeket a gyártók az ellenállóságuk miatt kedvelnek, viszont a klímamérlegük ugyanolyan aggasztó, mint bőrbarát jellegük.
Ezek előállítása ugyan nem vesz el mezőgazdasági területeket, viszont különösen energiapazarló módon, kőolajból állítjuk elő őket, ami ugyan biztosítja ellenállóságukat, ám a kőolajalapú műanyag szálakat tartalmazó ruhadarabok évszázadok alatt se tudnak lebomlani. Ráadásul a mosásuk során újra és újra mikrorostok kerülnek a szennyvízbe, és ezeket a szennyvíztisztítók se tudják kiszűrni, ezért a világ tengereibe jutnak – becslések szerint akár félmillió tonna is évente. A legkörnyezetkímélőbb ruhadarab tehát az, amit sosem kellett legyártani. Így a vásárlók is tehetnek valamit a környezetért. „Vásároljunk kevesebbet, azzal már elérhetünk valamit” – mondja Michaela Knieli.
Forrás: Activebeauty
