Mészáros Árpád Zsolt az exeiről beszélt
2024-06-14  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Ő volt Benvolio, Mozart és Rudolf megannyi musicalszerep mellett, miközben nem is készült színésznek... Sokan hálát adnak azért, hogy Mészáros Árpád Zsolt végül a színpadon találta meg a helyét.

A színész ezúttal interjút adott, ahol nyíltan beszélt a magánéletéről, azt is elárulva, hogyan képes egy ötgyermekes édesapa összeszervezni a rohanós mindennapjait.

Amióta egymásba szerettünk Krisztával, az összes exem jóban van egymással, szervezik az életemet

– mesélte Mészáros Árpád Zsolt, akinek a négy kapcsolatából öt gyermeke született. A színész szerint mindegyik asszonyával komoly kapcsolata volt, az elválás pedig mindig egyértelmű volt: nem hibázott senki, csak tudomásul vették a helyzetet. Ám mostani felesége, Kriszta mellett nyugodott meg igazán.

– Nem félek már – mint sok kortársam – megélni az öregedés pillanatait – jelentette ki.

A család mellett elkerülhetetlen téma volt a munka: a színész az 50. születésnapja után felmondott az Operettszínházban, amely lépés mindenkit megdöbbentett. Arról, hogy jól átgondolt döntés volt-e mindez, Mészáros Árpád Zsolt azt mondta:

– Két évig ezen gondolkodtam. De amikor elkezded érezni, hogy nem vagy fontos, nem szeretnek, nem ölelnek meg, nem kapsz szerepeket, elismerést, egyre lejjebb vagy, akkor dönteni kell.

Nosztalgikusan gondol vissza az Operettben töltött évekre, ám keserédes emlékké torzultak benne a mámoros pillanatok, amikor százával várták őket a rajongók az előadás után.

Úgy érzem magam, mint egy gyerek, akitől levették a kedvenc játékát.