Király Viktor fogyásáról vallott
2024-06-14  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Király Viktor jó pár kilót felszedett az utóbbi években, mígnem átlépett egy olyan határt, ami már őt is zavarta: 110 kilóra hízott, ez pedig már a vérnyomását is befolyásolta. Tudta, hogy változtatni kell, ezért kemény fogyókúrába kezdett, aminek meg is lett az eredménye.

Az énekes szerint annak ellenére, hogy ma már egy negyvenéves apuka, sokan azt az alkatot várják el tőle, amilyen húszévesen, a Megasztár ideje alatt volt.

„Sokan még mindig arra a csontsovány Viktorra emlékeznek, aki huszonnégy évesen, a Megasztárban elindult. Ez zavar, mert időközben felnőttem. És azon a válogatón is volt már egy kis pocakom, sőt, sokszor kellett az elmúlt tizenöt évben fogyókúráznom, mert sajnos jojózom. De olyan, hogy 110 kilóról kellett kezdenem a diétát, még soha nem volt. Ezen a ponton, bevallom, már zavart a súlyom is, de ennél is rosszabb volt tudomásul venni, hogy mindez azért van, mert nincs rendben a lelkem. Tökéletes iskolapéldája vagyok annak, hogy ha az ember elengedi magát, sorra omlik össze minden az életében, de az az igazság, hogy abban a pillanatban, ahogy elkezdtem kicsit jobban odafigyelni magamra, tényleg minden elkezdett körülöttem újra működni: újra egymást érik a jó dolgok az életemben. Boldogok vagyunk Anitával, Kolennel, és az új videóklippel a zenélés is a helyére került az életemben" – mesélte, hozzátéve: a fia is rendszeresen edz vele.

„Eleinte csak a tetőteraszon, a jacuzziból nézte, mit csinálok, ám ma már együtt nyomjuk a fekvőtámaszokat reggelente. Jó érzés jó példát mutatni a fiamnak” – jelentette ki, majd azt is elárulta, milyen diétát tart.

„Tudom, hogy sokan megmosolyognak, amikor azt mondom, napi 1200 kalóriát eszem meg ezért, ez ugyanis lányoknak való diéta. Valóban, de nekem ez válik be. És nekem nem a súlyom számít, hanem hogy most jól érzem magam a bőrömben. Sokan csak a módszereimre kíváncsiak, hogy mikor és mit eszem, ez hány kalória összesen, és mennyit járok konditerembe. Ez sem titok, elárulom, de fontosnak tartom elmondani, szerintem amikor valaki érzi, hogy kész megoldani a problémáit az életében, ahhoz nem csak a testét, hanem a lelkét és az agyát is karban kell tartania” – mondta, hozzátéve: először egy szakemberhez fordult.

„Amikor év elején elhatároztam, hogy ráncba szedem az életemet, annak egyik fontos eleme volt, hogy elmentem egy pszichológushoz, akihez most is járok. Két és fél hónapja pedig, amióta a diétát folytatom, szinte apadnak a kilók rólam. Igaz, fanatikusan csinálom, kalóriát számolok, sokat edzek, de örülök, hogy amit felszedni másfél évembe telt, azt elég könnyedén sikerült leadnom” – mesélte.