Második esély a boldogságra
2016-10-13  /  Szerző:   /   Szerelem Az alábbi történetet Rebeka küldte, amiben elmeséli, hogyan találta meg a párját a Randivonalon.

sikertörténet

Rebeka vagyok, nemrég megismerkedtem egy férfival az oldalatokon, ezúton szeretném megköszönni Nektek a közbenjárást.

A megismerkedésünket megelőző időszakban egyikünk sem élt boldog kapcsolatban. Valójában nem is mertem remélni, hogy megtalálom az igazi nagy szerelmet, hiszen már 57 éves vagyok és egy 30 éves házasság van a hátam mögött. Azt gondoltam, ebben a korban már nehezen fogok találni egy olyan férfit, akivel valóban összeillünk, szeretni és tisztelni tudjuk egymást, azonban az élet adott egy második esélyt a boldogságra.

Rebeka megtalálta a párját

Mikor elkezdtünk beszélgetni, kiderült, hogy mindössze három év korkülönbség van köztünk, és hogy ő is túlvan már egy 25 éves házasságon. Adódtak ugyan nehézségek – mindkettőnknek volt egy korábbi élete családdal, gyermekekkel – de most már bátran jelentjük ki, hogy minden ember életében van második lehetőség, ha eléggé akarjuk azt.

Köszönöm a Randivonalnak, hogy megtalálhattam a valódi páromat!

Rebeka