Mártoni Edina rögtön rávetette magát Jákob Zoltánra
2023-10-14  /  Szerző:   /   Egyéb, Randi

A héten rajtolt el A Nagy Ő a TV2-n, melyet a Puncs.hu támogat. A versenyzők között pedig egy, a nézők által már ismert arc tűnt fel. Ugyanis Mártoni Edina is versenybe szállt az üzletember, Jákob Zoltán kegyeiért, aki annyira elvarázsolta az „ország fenekét”, hogy teljesen elveszítette a kontrollt, és nem bírta ki, hogy ne érjen hozzá a géllakkmilliárdos.

„Késztetést éreztem arra, hogy letapizzam” – mondta Martoni Edina, aki rögtön a beköltözése után össze is balhézott egyik vetélytársával, Adéllal, aki azon akadt ki, a szépség azt mondta magáról, olyan, mint egy autista. Edina a keddi részben a többiek elé is kiállt, hogy közölje velük: úgy érzi, meg kell védenie Jákob Zoltánt velük szemben.

Valaki csak a pénzért jött, valaki csak a szereplésért jött a Zolihoz, és nekem meg kell őt védenem, ki kell állnom érte

– mondta a 30 éves, cukrászként dolgozó nő.

Mártoni Edina egyébként nem az első alkalommal került tévéképernyőre, hiszen a 2020-as Házasodna a gazdában Szabolcs gazdával randizott, ám végül mindketten rájöttek, hogy nem lesz jövőjük egymás mellett. Aztán tavaly a Séfek Séfében szerepelt, akkor még sminkesként tevékenykedett és a bemutatkozásakor elárulta: 2016-ban megnyert egy fenékszépségversenyt, amit szeretne már levakarni magáról, mert szerinte ő nem „csak egy test, csak egy fenék. Idén pedig a Celebrandi után Lukács Miki találkozott vele párszor, akivel még az Instagramon kezdett el ismerkedni.

– A randijaink során azonban hamar rájöttem, hogy nem egyeznek az elképzeléseink. Őt szerintem jobban érdekelte az általam várható szereplés, mint én magam. Tudom, hogy több műsorban is szerencsét próbált már, és más ismert férfiakkal is próbált ismerkedni. Azóta is írogat nekem, de én nem szeretnék tőle semmit – nyilatkozta akkor Lukács.