Magyarország legszebb 7 mesébe illő tava
Magyarországot nem véletlenül hívják a vizek országának: a titulus kivívásában nagy szerepet játszottak a folyók és gyógyvízlelőhelyek mellett tavaink is, melyekből közel 3500 darabot tartanak nyilván. Az édesvízi élet nem csak a Balatonra, a Fertő-, a Velencei-, a Tisza-, és a Hévízi-tóra korlátozódik: mutatjuk, merre vegyétek az irányt, ha elkerülnétek a tömeget, de a vízparti kalandokról nem szívesen mondanátok le.
Bokodi-tó
A Vértes-hegység lábainál fekvő, Oroszlányhoz közeli Bokodi-tó területe különleges „úszó falujával” a szerelmespárok kedvenc fotóhelyszínévé vált. A tavat az 1960-as években létesítették, hogy így hűtsék a helyi erőművet, amivel aztán azonnal belopták magukat a Bokodi-tavat lakhelyükül választó halak szívébe. Az itt található, cölöpökre épült horgászházak hosszú fapallókból álló stégeken keresztül közelíthetőek meg, a kolónia így elrendezésében leginkább Dél-Kelet Ázsia lebegő horgászfalvaira emlékeztet. Fontos tudni, hogy az épületek (és a hozzájuk tartozó stégek) magántulajdonban vannak, így, ha erre visz az utatok, kerüljétek a szemetelést, és semmiképp ne zavarjátok meg az itt horgászók nyugalmát!
Sződligeti horgásztó
Vác és Göd között bújik meg a mesetónak is becézett sződligeti horgásztó, melynek apró, nádfedeles fakunyhóit mintha egyenesen a Gyűrűk ura-filmek világából szállították volna át a Dunakanyar eme fantasztikusan hangulatos zugába. Hasonlóan az ország állóvizeinek többségéhez, a sződligeti is mesterséges eredetű: a régi szeszgyár kubikgödreinek összenyitásával jött létre, hogy mára hazánk egyik legszebb tavává váljon. A bájos horgászbirodalomhoz egy eldugott erdei ösvényen juthatunk el, így autónkat hátrahagyva vethetjük bele magunkat az ártéri erdő buja vadonjába, ahol valóban elakad az ember szava, mikor eléje tárul a csónakok, házikók, dús lombkoronák, szigetek és félszigetek szedett-vedett, mégis varázslatos egyvelege.
Derítő-tó
A Tata központjától néhány kilométerre fekvő Derítő-tó ugyan nem hagyományos értelemben vett kirándulóhely, felkeresését azonban garantáltan nem fogjátok megbánni. Az 1961-ben kialakított, mesterséges tó ma igazi horgászparadicsom, holott eredetileg a tatabányai szénbányák úszóüledékének felfogására, az Öreg-tó védelmében alakították ki. A bányák évekkel ezelőtt bezártak, a Derítő-tóban álló, azóta kidőlt fák viszont természetes búvóhelyül szolgáltak a ma is jelentős halállománynak, így az országban egyedülálló módon hatalmas, békés és ragadozó halakat rejt a víz. A tó partján, valamint az északi oldalon a vízbe nyúló, és a szárazfölddel egy keskeny stéggel összekötött szigetecskén kiadó és eladó faházak sorakoznak, melyek között sétálva olyan érzése van az embernek, mintha nem is Magyarországon lenne.
Pécsi-tó
Az orfűi tórendszer legnagyobb tagja kötelező úticél, ha pécsi kiruccanást terveztek. Az 1966-ban felduzzasztott, festői fekvésű tavat a Mecsekben található Vízfő-barlang forrása táplálja, kellően hűsítő élményt biztosítva minden strandolni vágyónak a legnagyobb kánikula idején is. Partján már a hetvenes években üdülők sora, szállodák és kempingek jelentek meg, a 2000-es években pedig a hétféle csúszdával, feszített víztükrű élménymedencével, verseny-úszómedencével és pezsgőmedencével felszerelt Orfűi Aquapark is megnyitotta kapuit. Kajak, kenu, sárkányhajó és SUP bérlésére a tó keleti oldalán, az Orfű Aktív Víziturisztikai Központban van lehetőség, míg az Orfű-patak befolyásához épített Medvehagyma Házban a Nyugat-Mecsek és az Orfűi-tavak természeti, ökológiai értékeit, valamint a környék turisztikai látványosságait és kulturális kincseit ismerhetjük meg játékos, interaktív formában.
Megyer-hegyi tengerszem
A 2011-ben az ország legszebb természeti csodájának megválasztott Megyer-hegyi tengerszem minden kétség nélkül hazánk egyik leglátványosabb tava. A Sárospatak fölött magasodó 324 méter magas Megyer-hegy kúpjában, méretes sziklafalak által övezve fekszik ez az emberkéz által évszázadok során kialakított bányató, melynek csillogó víztükrét csak néha-néha töri meg egy-egy béka vagy vízisikló. A malomkőbányászat áldásos tevékenysége okán született tó és környéke 1997 óta országos jelentőségű természetvédelmi terület, amelyben sajnos tilos megcsobbanni, cserébe viszont lehet via ferrátázni, és egészen a tó széléig bemerészkedhettek az egykoron a kövek elszállítására faragott kanyonon át. A tavat érdemes a Sárospatak belvárosából induló Malomkő-tanösvényt végigjárva felfedezni, nem fogjátok megbánni a rászánt 4-5 órát.
Bánki-tó
A Budapesttől egyórás autóútra található Bánk az utóbbi években a Bánkitó Fesztivál révén került fel a városi fiatalság térképére, de zenei koncertek, kerekasztal beszélgetések és színházi workshopok híján is megér egy kitérőt az apró tó, akár a Velencei-tó helyett is. A 90-es évekre teljesen lelakott és fürdőzésre alkalmatlanná vált Bánki-tó a kétezres évek elején egy teljes ráncfelvarráson esett át, a strand vadonatúj fogadóépületét pedig tavaly adták át. A tó hőmérséklete nyáron nagyjából követi a Balatonét, mélysége átlagosan négy, hossza 370, szélessége pedig 240 méter. A part mentén rengeteg napozásra, keresztrejtvényfejtésre és ugrálásra alkalmas stég található, a büfénél a csípős hamburgertől kezdve az ízletes túrós palacsintán át a hekkig bezárólag valamennyi kötelező strandkaja elérhető, aki pedig plusz lábmunkára vágyik, az a jegypénztárnál vízibiciklit is bérelhet.
Arlói-tó
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Hódos-patak völgyében fekvő Arló község fő nevezetessége az erdélyi Gyilkos-tóhoz hasonlóan földcsuszamlás következtében keletkezett, úgy nevezett suvadásos tó, mely igazi kuriózum Európában, nem mellesleg a környék egyik kedvelt kirándulóhelye. A dombok között megbúvó, 8 és fél hektáros, hirtelen mélyülő tó kortól függetlenül mindenki számára rengeteg élményt tartogat: túraútvonalak, kemping, strandfürdő, bérelhető vízibiciklik és csónakok, lábtenisz- és focipálya, valamint kedves horgászkuckók várják a természetbarát országjárókat. Aki pedig sem a Suvadás Liget által kínált programokkal, sem a tavat körülölelő, zöld erdők látványával nem tud betelni, annak csak két szavunk van: Hableány Vendéglő.