A magyar énekespár titka
Míg új a szerelem, természetes, ha egy pár turbékol egymással. De Balássy Betty és Varga Feri 11 év együttlét és két gyerek után is szeret kéz a kézben járni, süt róluk az összhang. Feri egy tévéműsorban azt mondta, szerinte a házasságuk egyik titka, hogy esténként tartalmasan tudnak beszélgetni. Ehhez viszont figyelni kell arra, hogy napközben ne írjanak meg egymásnak minden történést sms-ben, mert akkor a közös vacsoránál már nem marad közös téma. És azt is fontosnak tartják, hogy apa is kivegye a részét a házimunkából, és le tudjon ülni a gyerekekkel játszani.– Egyszer arra értem haza, hogy Róza és Dani körbetekerte Feri fejét egy kendővel, 2-3 napszemüveget tettek rá, a kezére sebtapaszt ragasztottak, miközben épp elkezdték teletűzdelni a haját csatokkal és lakkozni a körmét. Azonnal megörökítettem a vicces jelenetet – mesélte nevetve Betty.
Forrás: Blikk