Lukács Miki újabb kapcsolata futott zátonyra
2023-08-28  /  Szerző:   /   Egyéb, Randi

Lukács Miki a válása bejelentése után újabb hírrel rukkolt elő pár hónapja, miszerint Peller Annával való szakítását követően ismét a szerelmet keresi. A Celebrandiban jó néhány hölggyel találkozott, de a végén, amikor Orsi és Ramóna közül választott, az utóbbi mellett döntött. A partnere boldogan mondott igent a további ismerkedésre, most pedig az is kiderült, hogyan folytatódott a kapcsolatuk.

Bár úgy tűnt, minden a lehető legjobban alakul köztük, és megvan az összhang, a mindig humoros édesapával meglepő tényeket közölt Ramóna.

A választottammal még volt egy hosszabb beszélgetésem, és ő elmondta, hogy mivel jó a humora mindkettőnknek, szívesen barátkozna velem. Itt azonban nem arról volt szó, hogy barátot keressek. Megbeszéltük, hogy fogunk még találkozni, de ő se keresett, meg én se őt, így azóta se történt semmi, valószínűleg ez ennyiben marad... A barátkozásért nem vagyok oda, nem azt kerestem, mert szerencsére sok barátom van. Elengedtem őt

– árulta el Miki, akit nem bánt Ramóna döntése és nincs benne hiányérzet sem.

Keresem továbbra is azt, akivel ki tud alakulni egy boldog, szerelmi viszony. Nem találtam meg még az illetőt, de nyitott vagyok. Nincs korhoz kötve a nagy Ő, mivel 25-nek érzem magam, empátiában gazdag nőt keresek és ez nem kortól függ

– hangsúlyozta, majd arra is kitért, hogy fent van Tinderen, de úgy érzi, a platform nem a legmegfelelőbb az ismerkedésre.

Miki megjegyezte: a másik jelöltjével, Orsolyával azóta is jóban vannak, de nincs meg közöttük a kémia, ezért csak baráti a viszonyuk. Mint mondta, kislánya, Annabella is látott pár részt a műsorból, de azt nem szerette volna, ha az ő randevúit követi figyelemmel, illetve, hogy miként ismerkedik a hölgyekkel. Peller Annával továbbra is mindent megbeszélnek, a Celebrandi kapcsán is támogatta Mikit a színésznő.

"Közös megállapodás alapján vállaltam el a műsort. Annával egyeztettük a ruhákat is, hogy mi állna jól és boldogan indított el a forgatás napján. Egyelőre minden jó, jól elvagyunk, támogatom, hogy ő is megtalálja a szerelmet. Ha megtetszik valaki, kikérem a véleményét, mert nagyon fontos számomra. A mi kapcsolatunk testvéri, baráti viszonnyá alakult át: együtt is töltünk időt, meg külön is. Nemrég Hévízen nyaraltunk öt napot hármasban, aztán Szarvason is majdnem végig közösen voltunk" – taglalta az apuka.

Hasonló bejegyzések