Kulcsár Edina és G.w.M már a közös otthonukat rendezgetik
2022-04-22  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

Most, hogy Csutira is rátalát a szerelem, csendesedik a vihar az egykori sztárpár körül. Kulcsár Edina örül neki, hogy a volt párjára is boldog, ő pedig nagyon jól érzi magát a zenész G. w. M.-el, akivel már az első közös otthonukat rendezgetik.

„Már az elején sem volt kérdés, hogy Márkkal közös jövőt szeretnénk, és első lépésként most találtunk is egy megfelelő belvárosi albérletet” – mondta el a modell, majd hozzátette: éppen a gyerekszobát rendezik be. A pár nagyon szereti az új szerelmi fészket.

Edina szeretné, hogy az ő és Márk gyermekei is ugyanannyira az otthonuknak tekintsék az új lakást: „A négy kicsi már többször találkozott, imádják egymást. Szeretnénk, ha mindegyikük az otthonának érezné ezt a lakást, de ehhez teljes béke szükséges.”

Ez azonban még várat magára. Bár úgy tűnik, Edina és Csuti már túl vannak a nehezén, akik még a húsvéti ünnepeket is közösen töltötték a gyermekeikkel, Márk és volt párja, Melanie között nem csitul a vihar. G. w. M. állítása szerint hiába hagyta ott volt kedvesének a luxuslakást, a luxusautókat, Melanie mégis jogi úton próbál minél nagyobb tartásdíjat kiharcolni. „Bízom benne, hogy idővel ez is rendeződik. Ha máshogy nem, tényleg jogi úton” – nyilatkozott Edina.

A modell a fennálló feszültségektől függetlenül egy szeretetteljes mozaikcsaládot lát maga előtt. Nagyon boldoggá teszi, hogy egykori társa újra szerelemre talált. „Szívből örülök, hogy ilyen hamar sikerült felállnia. Gratuláltam is neki a barátnőjéhez, szerintem nagyon szép lány” – mondta Edina, aki reméli, hogy – csakúgy, mint a sajátja – Csuti kapcsolata is boldog és hosszú lesz.

Edina szerint az nem semmi dolog, ha valakit a volt párja közel enged magához, ezért így nyilatkozott: „Üdv a családban, Gina!” Hozzátette: szeretné mihamarabb megismerni Csuti új kedvesét, főleg azért, hogy biztosan tudja, a gyerekeik jó kezekben lesznek.

Forrás: Blikk