Kulcsár Edina elárulta, milyen most a kapcsolata Csutival
2022-03-31  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Kulcsár Edina volt kedd reggel az RTL Klub Reggeli vendége, ahol Lakatos Márkkal és Papp Gergővel beszélgetett. Szóba került a kapcsolata volt férjével, Csutival, és az is, miszerint nem számított rá, hogy a sajtó hónapokon át érdeklődik majd iránta, amit nem is ért. Mint mondta, nemrég egy olyan pletyka kapott szárnya, hogy újra várandós.

"Köpni- nyelni nem tudtam, amikor elolvastam a cikket, miszerint valaki azt nyilatkozta, hogy igen, Edina hathetes terhes, de még nem tudják, hogy kislány vagy kisfiú, ezért nem jelentették be. Pont ezt írtam ki, hogy várom én is a bulvárlapban való megjelenést, és akkor kíváncsi vagyok, hogy kisfiú vagy kislány lesz, akiről egyébként nem tudom, hogy létezne"– nyilatkozta a műsorban Edina.

Majd azt is megosztotta, hogy minél hamarabb szeretné, ha együtt élhetne új szerelmével, G.w.M-mel, azaz Varga Márkkal. Azonban maximálisan a gyerekek érdekét veszik figyelembe, ám nagyon jól haladnak, s nyáron megkezdhetik közös életüket.

"A mi oldalukról elmondhatom, hogy minden nagyon szépen működik, most gondolok itt nyilván Csutira. Nagyon jól meg tudjuk beszélni a gyerekek körüli dolgokat, és én ezért nagyon hálás vagyok, azt gondolom ez kölcsönös mind a kettőnk életében. Ez is nyilván maximálisan a gyerekek érdekei miatt vannak"– tette hozzá Edina, aki azt is megosztotta, hogy minimális baráti kapcsolatot fent kell tartaniuk volt férjével a gyerekeik miatt.

Ráadásul a kislányuk áprilisi születésnapját is úgy tervezik, hogy azon mindketten részt vesznek.


Forrás: Blikk