Katalin hercegné el akarta titkolni a betegségét
III. Károly úgy gondolta, itt az ideje, hogy napvilágra kerüljön az igazság és Katalin hercegné elmondja, milyen betegsége van.
A 42 éves Katalin hercegné januárban esett át hasi műtéten, ám elmondta, hogy akkor még nem derült ki, hogy rákkal küzd, viszont a későbbi vizsgálatok már pontos diagnózist adtak. Az édesanya egy érzelmes videóban jelentette be, hogy rákbetegséggel küzd, illetve megköszönte a jókívánságokat és a támogató üzeneteket. Jelenleg kemoterápiát kap, viszont még a kezelés elején jár, az pedig továbbra sem derült ki, hogy a betegség mely formáját diagnosztizálták nála.
Mint az kitudódott, Katalin hercegnét mindenben támogatja az apósa, Károly király is, aki szintén rákbetegségben szenved. A brit uralkodó és a walesi hercegné a nagy bejelentés előtti napon ráadásul egy privát ebéden vett részt. Arról eddig nem kerültek ki információk, hogy miről diskurálhattak, de feltehetően arról, hogyan tudassa a nyilvánossággal a hírt a hercegné. Az uralkodó végig támogatta a menyét, sőt ő biztatta Katalint, hogy hozza nyilvánosságra a betegségét.
Amikor megkapta a diagnózist, Katalin hercegné, lánykori nevén Kate Middleton először vissza akarta tartani a hírt a nagyvilág elől, de III. Károly meggyőzte arról, hogy álljon elő vele, hiszen a titkolózás helyett jobb, ha tiszta lappal játszik.
"Mindketten együttéreznek azzal, amit a másik átél. A király nagyon szereti a hercegnét, aki húsz éve része Vilmos fia életének és anyja a három unokájának. Büszke Katalinra, amiért végül vállalta, hogy beszél a rákbetegségéről" - nyilatkozta egy bennfentes, hozzátéve, hogy Károly és Katalin támaszai egymásnak.