Judy elmondta, mitől olyan erős a férjével való kapcsolata
2022-01-24  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Judy már több mint egy évtizede él boldog házasságban férjével, Balázzsal, akivel közös gyermekük is született, Maja, aki már tíz éves. A tizenkét év korkülönbség ellenére nagyon erős köztük a kötelék.

Az énekesnő a Best Magazinnak mesélt arról, mi teszi a kapcsolatukat ilyen erőssé. Elmondása szerint ez az első párkapcsolata, amiben nőnek érezheti magát. A házasságukban le vannak osztva a klasszikus női és férfi szerepek, amiért Judy különösen hálás.

„Soha nem vágytam annál többre, mint ahogyan most élek. A titkunk pedig az együttműködés, valamint az, hogy megtanultuk kezelni egymást” – mesélte a lapnak.

Hozzátette azonban, hogy mint minden kapcsolatban, náluk is voltak kisebb-nagyobb nézeteltérések.

"Persze, voltak ennél komolyabb összezörrenéseink is, mélypontok, amikor mindkettőnknek eszébe jutott a válás is"– vallotta be Judy, aki végül mindent meg tudott beszélni a párjával.

„A másik, ami átsegített minket a nehézségeken a szereteten és józan észen kívül, hogy szép múltunk van. Az emlékeink mindig segítettek visszakanyarodni a közös útra” – mesélte.

Judy egy szomorú emléket is felidézett. Elmondása szerint két évvel ezelőtt teherbe esett, ám a 12. héten elvetélt, még műteni is kellett őt. „Hisszük azonban, hogy valamiért, lehet egy betegség miatt, annak a babának nem kellett megszületnie. Ez a gondolat segített bennünket akkor és azóta is” – fogalmazott az énekesnő, hozzátéve: csak az szomorítja el őt, hogy Majának nincs testvére.

Forrás: Blikk