Tóth Vera megmutatta a végleges jegygyűrűjét
2022-01-24  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

Tóth Vera megható gondolatokat osztott meg a jegygyűrűjével kapcsolatban, amit az eljegyzés után vissza kellett vinnie az ékszerszalonba, mert az kicsit kisebb volt, mint kellett volna. Most azonban elkészült a végleges gyűrű, amit büszkén meg is mutatott a követőinek.

„Ennek igenis van súlya. Nem szó szerint értem, hanem lelkileg. Benne van az életünk, a belefektetett munka, a megértés, a boldog pillanatok, az egész pandémia által okozott megpróbáltatások hada, a megerősítés, a fent, a lent, a kommunikáció fontossága, a támogató szó, a társam jelenléte, az érzés, hogy szeretnek és, hogy szerethetek valakit. Persze, mondják, ne egy tárgy döntse ezt el, hanem belül érezzem, és tényleg nem is ez dönti el, ez csak szép szimbóluma annak a sokmindennek, amit egymásért teszünk meg nap mint nap, egy gyönyörűség, amire ha ránézek, eszembe jut, hogy jó vagyok, ami megerősít abban, hogy értékes minden perc, amit az élet adhat. Innentől mindig viselem, büszkén, mert ez is fontos, hogy büszkék lehessünk egymásra és különlegesnek érezhessem magam azért, hogy engem választott” – írta az énekesnő.

Tóth Vera párja, Zoltán karácsonykor egy sejtelmes posztot tett közzé, amiből arra lehetett következtetni, hogy feltette a nagy kérdést az énekesnőnek. A hírt később maga Vera is megerősítette a Facebook-oldalán, örömmel tudtatva a világgal, hogy immáron menyasszony.

Forrás: Blikk