John Travolta sírva emlékezett Olivia Newton-Johnról
John Travolta nagyon elérzékenyült, amikor elhunyt barátja a Pomádé színésznője, Olivia Newton-John előtt tisztelgett az Oscar díjátadón.
Magyar idő szerint március 13-án éjjel rendezték meg a 95. Oscar-gálát.
Az estén természetesen azokról is megemlékeztek, akik már nincsenek köztük. Miközben Hollywood tiszteltét fejezte ki azon sztárjainak, akik az elmúlt évben hunytak el, a 69 éves John Travolta kis híján sírva fakadt, amikor arra kérte a közönséget és a nézőket, hogy emlékezzenek együtt vele.
– Megérintették a szívünket, megmosolyogtattak bennünket, és kedves barátokká váltak, akik felé mindig elkötelezettek maradunk – mondta remegő hangon Travolta.
A sztár alig tudta befejezni a mondatát, és nagyon erősen próbálta visszatartani, hogy ne törjön ki zokogásban. Végül összeszedte az erejét, és színpadra hívta Lenny Kravitz énekest.
Kravitz a 2004-es Calling All Angels című slágerét adta elő zongorán, majd a kivetítőn olyan, a közelmúltban elhunyt színészek, színésznők és a filmes ikonok jelentek meg, mint például Ray Liotta, Angelo Badalamenti, Albert Brenner vagy Olivia Newton-John.
Mint az ismert, Olivia Newton-John 2022 augusztusában, 73 éves korában hunyt el, miután évtizedeken át bátran és rendkívül nyilvánosan küzdött a rákkal. Newton-John több mint 30 éven át ápolt jó barátságot John Travoltával, aki nemrég egy másik színésztársát/jóbarátját, Kirstie Alleyt kellett elbúcsúztatnia.