Janza Kata a gyermekeiről vallott
Janza Kata gyermekei, Janka és Samu már a saját lábukra álltak, a Jászai Mari-díjas színésznő pedig most őszintén vallott arról, milyen rögös út vezetett az önállóságukig. A lánya most, négy év után költözik haza Erdélyből, ahol először embert próbáló körülmények fogadták, de mára tehetséges színésznő lett belőle, és Kata elmondása szerint önmagának köszönheti a sikereit. Az édesanya a fiára is büszke, aki fontos küldetést tűzött ki magának.
Ritka és példaértékű az a mély szeretet, bizalom és őszinteség, amellyel Janza Kata gyermekei fordulnak az édesanyjuk felé. Az Operettszínház színésznője mindig igyekezett kősziklaként állni a családja mögött, a büszkeségre pedig minden oka megvan: a lánya, Janka négy év után tehetséges színésznőként tér vissza Erdélyből, míg a fia, Samu végzős gimnazistaként keresi a saját útját, és egy fontos célt tűzött ki maga elé. A Jászai Mari-díjas színésznőnek egyszerre öröm és kihívás látni, ahogy a fiatalok egyre önállóbb életet élnek, noha az önállósodás felé vezető út nem mindig volt sétagalopp. Kata ma is élénken emlékszik arra a pillanatra, amikor a lányát el kellett engednie a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemre.
– Amikor Janka elköltözött, eleinte nehéz volt. Emlékszem, együtt mentünk Erdélybe, ahol egy lepukkant albérletben találtuk magunkat, amit egy végzős diák ajánlott. Két órán keresztül gumikesztyűben súroltam a mosdót. Akkor otthagyni Jankát egy vadidegen városban nem volt könnyű – idézte fel a kezdeti nehézségeket a színésznő.
A színpadon aratott sikerei ellenére Janza Kata számára az anyaság jelenti élete legnagyobb hivatását. A Játékszín Teréz körút 48. című darabjának premierjén a színésznő őszintén mesélt arról, hogy gyermekeivel való kapcsolata és szülei támogatása minden nehézségen átsegíti.
Kata sokat járt ki Jankához, akinek később találtak egy sokkal kedvesebb albérletet, az édesanyát pedig az is megnyugtatta, hogy a lányát egy nagyszerű közösség veszi körül, és egy balesetnél is egy emberként sorakoztak fel köré a kórházban. A színésznőnek ezért is vannak vegyes érzései Janka hazatérése miatt.
– Egyik szemünk sír, a másik nevet: egyrészt boldogok vagyunk, hogy Janka hazajön, másfelől olyan szakmai közeg része lett, amihez csodálatos tartozni. Ide köti a szerelme, eddig távkapcsolatban éltek, és két szép szerep is várja, amit magának köszönhet. Ilyen értelemben kifejezetten le vagyok tiltva, nem az a típusú gyerek, aki a szülei révén szeretne lehetőségekhez jutni. Annyira szívós, eltántoríthatatlan, biztos vagyok benne, hogy megállja a helyét. Képes volt átlépni a saját határait, és szétverni a falakat maga körül, hogy az álmait kövesse – fogalmazott Kata.
Míg Janka a színpadon bizonyít, addig a 19 éves Samu egy egészen más, nemes célra tenné fel az életét. Az édesanyja szerint egy igazi életművész hírében álló fiatalember – aki a gimnáziumban már rutinos rendezvényszervezőnek számít – elhatározta, hogy megpróbálja kivezetni az elmagányosodott korosztályát a digitális tér fogságából.
– Samu nagyon derűs fickó, életművész, mint én: úszik az árral, szereti megélni a pillanat varázsát és két kanállal falni az életet. Elképesztően tud lelkesedni, főleg, ha közösségi programról van szó. Az osztályát is összetartja, már a gimnáziumban is a tavaszi báltól kezdve mindent megszervezett. Ezzel is szeretne foglalkozni: az elmagányosodott korosztályát kivezetni az online világból. Nagyon hamar felismerte, hogy a folyamatos digitális jelenlét nincs rendjén. Nem rettenti el az sem, ha közönnyel találja szemben magát. Ha viszont elkeseredik, akkor ott vagyok neki, és kicsit felturbózom. Ilyenkor újra nekifut, megszervezi, és amikor ott vannak az emberek az általa szervezett eseményen, már jönnek is a pozitív visszajelzések – mondta büszkén Kata.
A színésznő elismerte, hogy a karrier és a magánélet egyensúlyát sosem tudta volna fenntartani a szülei nélkül, akikkel egy kétgenerációs családi házban élnek. A nagyszülők ugyanis bármikor mozgósíthatók, és mentorként is funkcionálnak.
– Ha kellett, anyu ment Samuért az iskolába, és mindig azt mondja: »adjatok feladatot, nyugdíjas vagyok, ráérek«. Apukám pedig szellemi táplálékkal látja el az egész családot. A fiamat például mindennap más latin mondással engedte el az érettségire. Nagyon ragaszkodnak hozzájuk a gyerekek. A pályám nem adta meg, hogy minden pillanatban ott legyek velük, de a tudat, hogy a szüleimmel vannak, megnyugtatott. Óriási könnyebbséget jelentett egész életemben, hogy ilyen családom van – emelte ki az Operettszínház színésznője, aki teljes mellszélességgel támogatja gyermekeit.
– Ha elesnek vagy zuhannak, itt leszek, és elkapom őket, csak azt döntsék el, merre akarnak menni. De ők is tanítottak engem, például arra, hogy legyen meg a bizalom feléjük, és nem kell mindent túlaggódni. A munkát, amit szeretettel elvégeztünk, én is és a szüleim is, engedni kell beérni. Most már nagyon boldog vagyok, mert két felnőtt embert látok, akik a maguk erejéből küzdenek meg a dolgaikkal. Én meg igyekszem úgy ott lenni, hogy inkább figyelek, és hagyom, hogy megtaláljanak, ha szükségük van rám – hangsúlyozta.
