Janicsák Veca képes egyedül is boldog lenni
2022-08-21  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

Janicsák Veca volt a Palikék Világa by Manna új vendége a Futtában című adásában, ahol többek között arról is mesélt, milyen sorsot örökölt a szüleitől, illetve milyen jövőt szán a kislányának.

 

Janicsák Veca tavaly mesélt arról, hogy bár kívülről úgy tűnt, minden rendben van az életében, valójában komoly küzdelmeket vívott: a házassága tönkrement, az egészsége is leromlott. Az énekesnő azóta egyedülálló anyaként neveli a kislányát, Emmát, s mindent próbál megadni neki, amit csak lehet. Arra azonban nagyon ügyel, hogy soha ne mutassa meg a gyermeket a nagyközönségnek.

– Egyetlen dolog fontos nekem, hogy szeretet vegye körül a kislányomat, kapjon szeretetet mindennap, hogy ne legyen akadályozva. Sosem mutattam meg őt, és ez nem véletlen. Nem akartam eleve predesztinálni valamire valamilyen kép alapján. Majd döntse el ő, mit szeretne. Ezt a szabadságot, szeretetet, békességet, nyugalmat szeretném megadni neki, amíg lehetséges – ecsetelte Palik Lászlónak az énekesnő, aki azt is elárulta, teljes életet él a válása után is.

– Eljutottam arra a pontra, hogy képes vagyok egyedül is boldog lenni. De nyitott ember vagyok, ha jön szembe olyan valaki… – tekintett a jövőbe a harminckét éves Veca.

Nem titok, az énekesnő szülei még gyerekkorában elváltak egymástól, az édesanyja egyedül nevelte őt és a nővérét. Palik László erre reflektálva vetette fel, hogy mostanra Veca élete a múltjának kópiája lett.

– Örökölt sors. Viszi magával az ember, akkor is, ha nem szeretné... de másképpen. Az én esetemben pontosan azért is voltak nehezebb időszakok az életemben, mert túl sokáig nem akartam engedni annak, hogy ez bekövetkezzen. Attól féltem, hogy bekövetkezik. Emiatt túl sokáig húztam olyan dolgokat, amiket nem kellett volna – gondolkodott el az előadó, aki törekszik arra, hogy Emmának elvált szülők gyerekeként is ugyanúgy legyen köze mindkét szülőjéhez.

– Elvált szülők gyermekeként is élhet valaki teljes életet, kaphat a szüleiből eleget, szeretetet, láthat összetartást is – tette hozzá az énekesnő.



Forrás: Blikk