Iszak Eszti kislánya kétéves lett
Gyurta Dani és a felesége, Iszak Eszti 2024 februárjában jelentették be, hogy babát várnak, a kislányuk 2024 júniusi érkezése óta pedig a műsorvezető és az olimpiai bajnok úszó már a boldog szülői mindennapokat éli. Bár korábban felmerült, hogy a kislány az édesanyja után az Eszter nevet kapja, a szülők végül a Mirabella név mellett döntöttek. A gyermekük a napokban lett kétéves, az anyuka pedig megmutatta, milyen sokat nőtt.
Iszak Eszti és Gyurta Dani kislánya, Mirabella 2024 júniusának végén született meg, azaz nemrég ünnepelte a második születésnapját. A pár két évvel a gyermekük születése előtt, 2022 nyarán házasodott össze. A műsorvezető a szülés után néhány hónappal, 2024 novemberében tért vissza részben a TV2 Mokka című reggeli műsorába, és azóta is a csapat tagja. Az influenszerként is tevékenykedő modell nem gyakran oszt meg a magánéletéről részleteket a közösségi oldalán, de ezúttal kivételt tett, hiszen különleges napra ébredtek a minap.
Iszak Eszti mindig nagyon csinos és fitt volt, épp ezért talán meglepő, hogy kalóriaszámláló applikációt használ. A műsorvezető ugyanakkor elárulta, nem úgy használja ezt az eszközt, ahogyan az a nagy könyvben meg van írva: néha ugyanis csal az adatokkal.
Kétéves lett Mirabella
Az olimpiai, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok úszóval közös kislányuk betöltötte a második életévét, így egy születésnapi bulit szerveztek neki. A 38 éves édesanya a legújabb Instagram-posztjában – jobbra tekerve a harmadik fotón – megmutatta a ritkán látott gyermekét. A kis Mirabella rengeteget nőtt az elmúlt hónapokban, ráadásul olyan szőke a haja, mint az anyukájának. Mint kiderült, nagyon szereti a macikat, ugyanis mackós lufikkal, medvés muffinokkal, tányérokkal és poharakkal volt tele a szülinapi bulija.
Iszak Eszter egyenesen úszik a boldogságban, úgy érzi, minden teljes az életében.
„Nagyon szeretek otthon lenni a kislányommal. Imádom a feladatokat, amiket ő ad. Imádom, amit tanít nekem az életről, saját magamról. Tehát egy teljesen más szemléletmódot adott az, hogy anyuka vagyok. Úgyhogy azt gondolom, hogy kerek, közben azért nyilván jó eljönni, és akkor a munka világából is kivenni a részem, az itteni kollégáimmal is beszélgetni, találkozni. Ez is egy más szelete az életemnek, de azért a 90 százaléka az életemnek az most a kislányomról szól” – jegyezte meg meghatódva tavaly tavasszal.
