Istenes Bencéék mesés helyen lazulnak
Istenes Bence és Csobot Adél több mint nyolc évvel ezelőtt alapítottak családot, amikor megszületett az első gyermekük, Nátán. Rá két évre a fiatal énekesnő életet adott a második kisfiuknak, Ádinnak is. A sztárpár most közösen nyaral Balin, az egzotikus üdülőhelyről pedig családi képeket is megosztottak, melyeken a ritkán látott gyermekeik is látszódnak.
Istenes Bence február végén Balira utazott, hogy kipihenje a 2024-es és az év eleji hajtást. Nem sokkal később már a menyasszonya, Csobot Adél is a festői tájról kezdett el posztolni, majd közös tartalmak is feltűntek az Instagram-oldalaikon, így nem volt nehéz kitalálni, hogy családosan nyaralnak a szigeten.
Nátán és Ádin nagyot nőttek
A gyermekeik is velük tartottak, így biztosan örökre szóló élményként marad meg bennük az üdülés. Elsőszülött fiuk, Nátán 2016-ban látta meg a napvilágot, míg öccse, Ádin 2018-ban született. A gyermekeik 8 és 6 évesek, azonban a nyilvánosság előtt az utóbbi években a sztárpár egyáltalán nem mutatta meg az arcukat. Szeretnék óvni a magánéletüket, éppen ezért nagyon ritkán posztolnak róluk bármit is, de a közös kaland miatt most kivételt tettek.
A műsorvezető a 24 óráig megnézhető Instagram-sztorijában mutatta meg a ritkán látott fiait, amint éppen négyesben motoroznak Balin. Az indonéz életérzésbe hamar átszellemültek, ezt bizonyítja Bence posztja is, ahol további fotók láthatók a gyönyörű környezetről, a helyi piacról, egy indonéz szertartásról, illetve jobbra kattintva a hetedik képen Nátán és Ádin is újra feltűnik a medencében játszva.