Istenes Bence és Csobot Adél nem sietik el a házasságot
2021-06-18  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Csobot Adél mindössze 18 éves volt, amikor feltűnt az X-Faktor színpadán, és bár félve, de az öltözőben már akkor is ismerkedtek Istenes Bencével. Kapcsolatukat végül a műsor vége előtt két héttel vállalták fel, nem sokkal később pedig össze is költöztek, amelynek hamar szakítás lett a vége.

A pár azonban egy évvel később ismét egymásra talált, ekkortól pedig már mind a ketten sokkal komolyabban álltak a kapcsolatukhoz: kizárták például a médiát, illetve nem osztottak meg mindent magukról. Bence ma már azt sem tudná elképzelni, hogy az esküvőjén ott legyen a sajtó – derült ki a HOT! magazinnak adott exkluzív interjújából.

A műsorvezető és az énekes kapcsolata meglehetősen sok megpróbáltatást állt ki, ám nem tagadják, néha ők is eltávolodnak egymástól.

„Néha olyan szintű ellentétek vannak köztünk, hogy megkérdezzük egymástól, összeillünk-e egyáltalán, de közben mégis együtt vagyunk. Sokszor volt már úgy, hogy azt éreztük, ennek most tényleg vége” – mesélte őszintén Istenes Bence Friderikusz Sándornak az RTL Klubon futó Életünk története című műsorban.

 

Mindezek ellenére kitartanak egymás mellett, úgy érzik, egymásnak lettek teremtve, éppen ezért két gyerek és egy leánykérés után egy esetleges esküvő is megfordult a fejükben. Ám nem engednek a nyomásnak, nem szeretnének semmit sem elsietni.

"Esküvőpártiak vagyunk, szeretnénk esküvőt, de nem sztereotípiák szerint éljük az életünket. Fontosan a házasság, de majd ha jön, jön. Ebből a szempontból nincs bennünk görcs: ha akarjuk, majd összeházasodunk"– mesélte Adél és Bence egy korábbi interjúban.

Forrás: Blikk