Ikrei lesznek Csordás Ákosnak
Óriási örömhírt közölt Facebook-oldalán Csordás Ákos, a 2013-as X-Faktor versenyzője.
Az énekes, aki a tehetségkutató után nyomozóként is kereste a kenyerét, boldogan osztotta meg felesége, Kinga pocakos fotóját és azt is elárulta, hogy ikreket várnak. Persze az énekes oldalán sorra özönlenek a gratulációk, Ákossal pedig minden bizonnyal madarat lehetne fogatni a boldogságtól, korábban ugyanis már többször nyilatkozta, hogy 2020-as esküvőjük után mielőbb babát szeretnének.
– A babavállalás a rövid távú terveink közt szerepel, sőt több gyermeket is szeretnénk. Reméljük, mihamarabb megadatik, amire vágyunk. Pontosan ezért döntöttem úgy tavaly, hogy leszerelek a rendőrségnél, mert szeretnék otthon lenni az esti fürdetéskor és több időt akarok tölteni a családommal – nyilatkozta korábban Ákos.
Bár a rendőrséget már maga mögött hagyta és civil szakmája van, és a sport is visszatért az életébe, Csordás Ákos nem hagyott fel az énekléssel sem.
Nem ebből akarok megélni, hanem szeretek énekelni, a közönség pedig kedveli a dalaimat
– magyarázta Ákos, aki a komáromi lovas színház tagja is, szóval nem hagyta el a művészet világát sem.