Horváth Csenge a babájáról mesélt
2026-04-27  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Horváth Csenge megható pillanatokat idézett fel! Egy telefonhívás örökre megváltoztatta az életüket. A modell egy interjúban elmesélte, hogy a várandósságát övező hosszú bizonytalanság után egy reggeli hívás hozta meg a megnyugvást. Nemcsak azt tudták meg, hogy a kisbaba egészséges, hanem azt is, hogy kisfiút vagy kislányt várnak – ez a hír pedig mindkettőjük számára mindennél többet jelentett.

A terhességről szóló pletykák már 2025 őszén elindultak, de Csenge sokáig hallgatott. Végül egy Instagram-posztban jelentette be az örömhírt, ami pillanatok alatt hatalmas visszhangot váltott ki. Most egy interjúban arról is beszélt, hogyan élte meg az első pillanatokat: „Először azt hittem, rosszul látok, biztos valami tévedés. Nem is hittem el, még a barátnőmet is felhívtam, hogy ő is ugyanazt látja-e” – mesélte.

A telefonhívás nem marat könnyek nélkül

A genetikai vizsgálatok eredményére viszont már sokkal nagyobb feszültséggel vártak „Minden nap gyomorgörccsel feküdtem le. Aztán egy reggel jött a hívás, hogy minden rendben van, és akkor a baba nemét is elárulták. Ott ültünk a férjemmel, kihangosítva hallgattuk, és mindkettőnk szeme könnybe lábadt. Az egy csodálatos pillanat volt.”

Azt is elárulta, hogy férje számára a várandósság akkor vált igazán valósággá, amikor először meghallotta a baba szívhangját. „Addig kicsit megfoghatatlan volt számára, de akkor láttam rajta, hogy igazán felfogta: ez tényleg megtörténik.”

Csenge szerint a kismamák számára különösen fontos a megfelelő kivizsgálás és az odafigyelés, hiszen ezek a visszajelzések adják a legnagyobb biztonságérzetet a várandósság alatt.