Házasságra készül Roy, a magyar rocksztár
2021-10-11  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Royt az ezredforduló magyar rocksztárjaként ismeri az ország, ám húsz évvel később is ugyanolyan lendülettel zenél. Azonban a munkáján kívül másfajta szerelem is rátalált.

A zenész az utóbbi időben elkezdett vágyakozni a család nyugalma után, majd rátalált szerelmére, Annára, akit el is jegyzett. „A találkozás sorsszerű volt, mert Abonyban egy koncert után ismerkedtünk meg. Beszélgettünk mindenféléről, de ekkor még nem történt semmi kettőnk között. Jóval később viszont Szolnokon egy zenei táborban újra egymásba botlottunk, és innentől kezdve számítunk mi ketten egy párnak” – árulta el 8 éve tartó szerelmük történetét a Borsnak.

Roy szerint hagyományos lánykérésre nem került sor, inkább csak megbeszélték, hogy megteszik ezt a lépést, hogy ezzel megkoronázzák az együtt töltött éveket. A következő lépésként pedig a közös családi otthont szeretnék megteremteni.

Roy elmondta, hogy a családalapításon is gondolkodtak már, de még várnak egy kicsit. „Bár viszonylag nagy a korkülönbség az én javamra, és nekem már van gyermekem, így nem sürgős a dolog, az élet majd hozza magával ezt is” – mondta.

Forrás: Blikk