Havas Henrik házassága kétszer is majdnem tönkrement
Meglepő őszinteséggel beszélt a magánéletéről Havas Henrik az ATV Médiapiac című műsorában. A veterán televíziós elárulta, hogy több mint ötven éve tartó házassága kétszer is a válás szélére sodródott, és szerinte kizárólag a feleségének köszönhető, hogy végül együtt maradtak. A beszélgetés azonban korántsem indult békésen: Havas alaposan összeszólalkozott a műsorvezetővel.
Boros Tamás többek között arról kérdezte Havast, hogyan jutott el a komoly politikai interjúktól a szórakoztató műsorok világáig, és mennyire tudatosan építette fel a sokak által nagyképűnek tartott televíziós karakterét. A kérdések láthatóan felbosszantották az újságírót.
– Maga tényleg nagyon buta? Aki ekkora hülyeségeket tud kérdezni, mint maga, az mindenre képes! – fakadt ki Havas, aki később elismerte, hogy a képernyőn mutatott magabiztos, olykor arrogáns viselkedése valójában csak szerep. – Amit művelek, az is tulajdonképpen egy felvett póz – fogalmazott.
Kétszer is majdnem véget ért a házassága
A beszélgetés során Havas az 1972 óta tartó házasságáról is vallott. Elismerte, hogy kapcsolatuk fennmaradásában neki nem sok érdeme volt, felesége türelme nélkül aligha maradtak volna együtt.
– Nekem aztán sok közöm nem volt ahhoz, hogy együtt maradtunk. Elkövettem elég sok disznóságot – mondta. Hozzátette, a nyolcvanas években legalább két olyan időszak is volt, amikor „nagyon rezgett a léc”, és máig csodálkozik azon, hogy felesége végül nem adta be a válókeresetet.
A televíziós egy másik családi konfliktusról is beszámolt. Állítása szerint azért vásárolt egy házat, hogy közelebb lehessen az unokáihoz, ám azt feleségével azóta sem tudtak beköltözni.
– Vettem egy házat, hogy közel legyek az unokákhoz. Azóta a házat nem tudjuk használni a feleségemmel, mert a lányom nem engedi – árulta el.
