Szacsvay László feleségéről beszélt
Szacsvay László életének egyik legmeghatározóbb döntését hozta meg, amikor fiatalon, szinte gyermekként kötötte össze az életét Csicsay Claudiával, aki később fotóművészként vált ismertté. Bár a házasságot nem ő kezdeményezte, hanem az anyósa unszolására született meg a döntés, a kapcsolatuk több mint öt évtizeden át tartó, mély és szétválaszthatatlan szövetséggé vált. Ez az élethosszig tartó kötelék nemcsak a magánéletük, hanem Szacsvay színészi karrierjének is biztos hátterét jelentette.
Szacsvay László fiatalon vette feleségül a nála hét évvel fiatalabb Csicsay Claudiát az anyósa unszolására. A házasságuk 52 évig tartott, a köteléküket a mélység és az elkötelezettség jellemezte.
Claudia 16 évesen ment férjhez, 18 évesen már édesanya lett.
Szacsvay László és Csicsay Claudia története 1971-ben kezdődött, amikor Szacsvay az egyetemi évei vége felé járt, és beleszeretett a nála hét évvel fiatalabb Claudiába, aki akkor még csak tinédzser volt. Bár a színész nem tervezte, hogy ilyen fiatalon megnősül, az anyósa ragaszkodott hozzá, hogy a frigy mihamarabb megköttessen.
Szacsvay László a pénzhez való viszonyáról beszélt egy friss interjúban, ahol többek között azt is elárulta, hogy mennyi bevétele van egy hónapban. A Nemzet Színésze korábbi keserű élményét is felelevenítette, amikor egy betörés során ellopták az összes megtakarítását.
– 1971-ben két gyerek állt az anyakönyvvezető előtt... Nekem akkor még nem is állt szándékomban megnősülni, az anyósom akarta ezt az egészet kibulizni, hogy a szívbeteg papa is megérje az unokáját. Hát, megérte… A nejemnek tizenhat évesen lett bekötve a feje, 18 évesen már megszülte a fiunkat, ami nagyszerű dolog volt, de mi erre a szerepre akkor még nem voltunk olyan alkalmasak. De volt nagymama meg dédnagymama... – mesélte a színművész.
A fiatal házaspár életét a kezdetektől fogva a kemény munka és az egymás iránti elkötelezettség határozta meg. Szacsvay, aki már gyermekkora óta hozzászokott ahhoz, hogy maga teremtse elő a szükséges anyagiakat, a családalapítás után még intenzívebben dolgozott.
– Alig voltam otthon, embertelen, mennyit dolgoztam. Főleg a hetvenes években. Élvezet is volt ez számomra, meg szükségünk is volt a pénzre. Mert színésznek lenni olyan dolog, hogy amikor van munka, az borzasztó sok, amikor nincs, akkor viszont azonnal azt kérdezzük: „,mi van, már nem kellek?”. Mindent elvállaltam: tévéjáték, film, rádió, szinkron. Olyan időszakom is volt, amikor reggel elvittem a gyereket óvodába, utána picit még aludtam otthon, mert csak tízre kellett beérni a színházba. Ott próbáltunk kettőig, utána rohantam a rádióba. Este volt az előadás, majd tíztől másnap reggel nyolcig tartott a forgatás – mesélte az Én és a pénz podcastben Szacsvay.
Az apuka sosem támaszkodott anyagi segítségre, inkább a saját erejéből igyekezett mindent megteremteni. Úgy érezte, az életük kezdetén hozott döntés, amelyet akkoriban talán gyermeki naivitásnak is lehetett volna nevezni, végül egy életre szóló, erős kötelékké vált.
– A feleségem szülei jobb módúak voltak, mint mi otthon, ez kétségtelen, de mit tudtam én... Két gyerek házasodott össze. A feleségem 16, én meg héttel több. Két gyerek hülyesége volt, de 52 évet lenyomtunk – hangsúlyozta a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
