Gryllus Dorka fülig szerelmes a párjába
2019-03-21  /  Szerző:   /   Szerelem Gryllus Dorka és Simon Kornél nemrégiben együtt szerepelt a Viasat3 új sorozatában, az Ízig vérigben, a napokban pedig mindkettejüknek alkalmuk akadt belenézni az alkotásba. Ez Dorkából heves reakciókat váltott ki.



„Könnyeztem” – mondta a Borsnak a színésznő, aki azért reagált így, mert a sorozatban „háborúzik” a két fél, a valóságban azonban teljesen más a helyzet: odavannak egymásért.

Dorka és Simon egyébként annak idején együtt játszottak a Varsói Melódiában, ott találkoztak egymással.

„Már akkor is csak néztem: Te úr isten, ki ez a pasi?! Megőrülök!” – folytatta a lapnak a színésznő, aki hozzátette: akkor beszéltek először, amikor elsétáltak a Kálvin tértől az Astoriáig, és akkor is csak 3 percet. „A végére fülig szerelmes voltam” – tette hozzá.



Nem kellett sok időnek eltelnie, Kornél szakított Dorkával.

„Rájött, ő nem akar közértbe jönni velem bevásárolni. Őt nem érdekli, hogy kutya, kertes ház meg ilyenek. Mondtam, jó, szia, de éreztem, hogy nem megy majd ez könnyen neki” – mesélte Gryllus, akinek végül igaza is lett, Kornél két nap múlva telefonált, hogy Dorkát akarja.



„Ez a mi romantikus történetünk” – tette hozzá a színésznő.

Kornélék egyelőre nem házasodtak össze, Dorka szerint ennek az az oka, hogy sosem volt rá idejük, ám így is összeköti őket közös kisfiuk.

Forrás: Blikk