Gryllus Dorka és Simon Kornél esküvőre készül?
2017-05-19  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat Gryllus Dorka és Simon Kornél nem házasodtak össze, mégis házastársaknak érzik magukat. Közös gyermekükkel pedig igazi családot teremtettek maguknak. Jóllehet boldogak, a menyegzőre azért sort szeretnének keríteni. Ám elfoglaltságaik miatt a megvalósítása nem könnyű.

A Nagy Duett sztárja elárulta, hogy habár Dorkával nem házasodtak össze, ő mégis feleségének szólítja a színésznőt.



„Feleségemnek hívom Dorkát, bár nem házasodtunk össze, pedig állandóan napirenden van a kérdés. Együtt élünk, együtt neveljük a közös gyerekünket, úgy élünk, mint a házasok, de nem vagyunk azok. Igaz, a papír nekem nem igazán számít, de szeretném megadni Dorkának, hogy szép ruhában kimondjuk egymásnak az esküt.”

Mivel már kapcsolatuk elején megszületett kisfiuk, így hamar ő vált az életük középpontjává, magukra, a randizásra nem jutott idő. A harmonikus családi élet megteremtéséért Dorka a felelős, ugyanis neki van érzéke a szervezéshez. Sokat segít férjének az élet minden területén, mivel Kornél mostanában nagyon elfoglalt.



Kornél, akit harmadjára sem vették fel a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, kemény munkájával érte el, hogy sűrű napirendje legyen. Nem csak a Tv2 műsorában foglalatoskodik, de a Centrál Színházban is szerepet kapott. Ráadásul szinkronizál is, most épp a Sherlock Holmes-sorozatot. Jövőre pedig vidéken fog rendezni.

A színész a Bestnek azt is elárulta, hogy 38 évesen felhagyott az álmával, hogy a színművészetire járjon. Úgy gondolja, hogy a sok munkameghívása bizonyítja, hogy diploma nélkül is elismert színésszé válhatott.

Forrás: Blikk