Gajdos Tamás 63 évesen megnősül
2021-11-26  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Az egykor modellként is dolgozó műsorvezető 28 éve hűséges, ám menyasszonyának a kapcsolatuk elején voltak vitatható dolgai.

 
A kezdeti megpróbáltatások után is kitartott egymás mellett Gajdos Tamás, valamint 17 évvel fiatalabb menyasszonya Krisztina, sőt, az ATV Start és Híradó műsorvezetője rövidesen oltár elé is vezeti párját.

A kapcsolatuk kezdetéről a Best magazinnak mesélt a 63 éves Gajdos: mint kiderült, egy bevásárlóközpontban találkoztak először, ahol Krisztinát meghívta egy üdítőre és azóta is együtt vannak.

– Bár kezdetben küzdöttem az érzéseim ellen, hiszen akkoriban én még nős voltam, de ebből is látszik, hogy a szerelem nem ismer korlátokat. Egy kis idő után tarthatatlanná vált a helyzet, beláttam, hogy le kell zárni az addigi életemet – mesélte a tévés, akinek az azóta eltelt 28 évben két gyermeke is született Krisztinától.

"Nem tudom, szégyen-e, lehet, hogy sok 'igazi macsó' férfitársam hülyének néz, de én 28 éve hű vagyok a páromhoz. Sokan azt gondolják rólam, hűtlen típus vagyok, hisz korábban modellkedtem, ismert vagyok, ráadásul rengeteg nő vett-vesz körül, de én messze nem éltem vissza a lehetőségekkel annyira, mint gondolnák. (...) A kapcsolatunk elején voltak vitatható dolgok, de már túlléptünk rajta. Tizennyolc éves lány volt, amikor megismerkedtünk, és neki voltak elvarratlan szálak az életében. Még egyszer nem tudnám megbocsátani, ha félrelépne, de szerencsére ez már rég nem aktuális téma közöttünk"– mondta a hetilapnak Gajdos, aki szerint ugyan a kapcsolatuk elején bizalmatlanok voltak egymással, de ma már százszázalékos a bizalom közöttük.

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Gajdos Tamás (@gajdos.tamas) által megosztott bejegyzés


Két éve pedig megtörtént a lánykérés, sőt, a tévés szerint hamarosan az esküvőre is sor kerül.

„Lehet, hogy bevárjuk a gyerekeket és csinálunk egy hármas lagzit. Az biztos, hogy hamarosan újra megnősülök.”

Forrás: Blikk