Fördős Zé megmutatta 17 évvel fiatalabb szerelmét
Fördős Zé egy bográcsos főzőversenyen ismerkedett meg új szerelmével, ám kapcsolatuk kifejezetten extrém módon indult. Sári ugyanis azt mondta az udvarlójának, ha nagyon akar vele találkozni, megtalálja őt egy közeli hegy tetején.
Ilyen körülmények között került sor tehát az első randira, ami után nem is csoda, hogy remekül érzik magukat egymás társaságában.
A nagy korkülönbségre sokan felkapták a fejüket, a lány pedig sokáig nem is akart a nyilvánosság elé állni, ám úgy tűnik, mostanra elérkezettnek látták erre is az időt. Egy hegymászásos első randi után pedig mit is csinálhatnak első közös képükön? Még szép, hogy ejtőernyőznek!
Forrás: Blikk
A bejegyzés megtekintése az Instagramon