Földes Eszternek a szerelem hozta meg a kedvét a családalapításhoz
2020-10-19  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

Földes Eszter eleinte nem tervezett családot, ám a boldog szerelem meghozta hozzá kedvét.

A színésznő magánélete igen regényesen alakult, de immár öt éve él boldog házasságban Lovasi Andrással. Egy forgatáson találkoztak, majd a zenész ostromolni kezdte Esztert. Kitartása meghozta a gyümölcsét, hiszen a színésznő idővel beadta a derekát. Mint mondja, folyamatosan jöttek a jelek, érezte, hogy nekik dolguk van egymással. Végül több hónap után akkor mondott igent a randevúra, amikor Lovasi véletlenül a születésnapján hívta el ebédelni. Eszter már az első találkozó után érezte, hogy szerelembe esett.



A színművészetin végzett színésznő életét korábban annyira kitöltötte hivatása, hogy nem is vágyott házasságra, gyerekre. Ám András már kapcsolatuk első hetében elárulta: gyereket szeretne tőle. Korábbi tiltakozása ellenére Eszter mégis belevágott a családalapításba, így mára már Álmos Fülöp büszke anyukája.

„Olyan volt, mint a bungee jumping. Amikor alulról nézed, félelmetes, de közben izgat, aztán felmész, akkor nagyon megijedsz, de végül is statisztikailag egy csomó embernek sikerült már, úgyhogy, ha már ott vagy, ugrasz. Nagyjából így vetettem bele magam a családalapításba” – mesélte.

„Nem csak Andrással, de a gyermekvállalás küzdelmeivel is dolgom volt, van, és a legjobb társ van mellettem ebben az utazásban” – árulta el a Bestnek adott interjúban.

Forrás: Blikk