Fluor Tomi elmondta, mi van közöttük Szabó Zsófival
2021-08-15  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Fluor Tomi és Szabó Zsófi hetek óta ugratják a követőiket sejtelmes üzeneteikkel, amivel mindig arra utalnak: van köztük valami. A Wellhello frontembere most elárulta, a dolgok nem alaptalanul történnek.

Minden egy elveszített fogadással kezdődött, amiért az volt a büntetés, hogy tangát húzzon és jelölje be Zsófit a fotón, mintha az övé volna. A műsorvezetőnő – aki nemrégen vált el a férjétől – meglepően viccesen reagált a szívatásra, azóta pedig elindult köztük valami.

– Nem titkolt dolog, hogy nekem tetszik Zsófi – kezdte a zenész a Hot! magazinnak.

– Minden úgy kezdődött, hogy Istenes Bence barátom műsorában elveszettem egy fogadást, amiért az volt a bünti, hogy egy tangát húzzak és jelöljem be rajta Zsófit, mintha az övé lenne és nálam hagyta volna. Akkor meglepően viccesen reagált rá, a következő műsorban pedig ő volt a meglepetés vendég. Én persze, egyből szívtam a vérét, de jól állta a sarat – emlékezett vissza.

– Poénkodunk, dobáljuk egymásnak a labdát, de ha rajtam múlik, még nincs lejátszva ez köztünk – vallotta be a zenész, aki már vágyik egy komoly kapcsolatra, sőt, néhány év múlva akár családot is alapítana. Úgy látja, Zsófi számára sem közömbös a dolog.

– Vegyes jeleket küld, néha zöld, néha piros. Sejtelmeskedik, de benne van a játékban. Én pedig szeretem a játékot, sőt, az az egyik kedvencem, ahogy egy kapcsolatban is van egy megismételhetetlen ismerkedési szakasz. Szeretem a flörtölést – vallotta be Fluor, aki elárulta, most a rengeteg koncert miatt őszig nem kötelezné el magát, hiszen nem lenne ideje egy kapcsolatra heti öt fellépés mellett.

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Fluor Tomi (@fluortomi) által megosztott bejegyzés


– Az sem zavar, ha idén nem nyaralok, októberig úgy is lecseng és akkor elutazhatok egy naposabb helyre, mint például Lisszabon. Zsófiról olvastam, hogy nem szeret egyedül utazni, tőlem mehetünk együtt is... Ki tudja, addig hányszor találkozuk – mondta Fluor aki tisztában van azzal, hogy Zsófival nem egyforma az időbeosztásuk, hiszen a csinos műsorvezető kora délelőtt dolgozik, ráadásul kisgyermeke is van.

– Nyilván kicsit erős lenne most ezen gondolkozni, de engem amúgy nem zavarna a dolog. Ha én szerelembe esem, semmi nem állíthat meg – szögezte le a zenész.

Szabó Zsófit jól ismeri Berki Krisztián is, hiszen egykor ők is egy párt alkottak. A botrányhős most a Blikknek elárulta, mit gondol, mennyi esélye van Fluor Tominak a csinos műsorvezetőnél.

– Zsófi élete legjobb formájában van magához képest, ami azt üzeni: szabad vagyok!

Rajta van az eladó tábla – kezdte Berki aki nem finomkodott szavaival.

– A kapcsolatunkról úgy fogalmazott, hogy egy „múló rosszullét volt, mindkettőnk számára”, ettől függetlenül jóban vannak, szoktak beszélni.

– Zsófiról tudni kell, hogy mindenevő, nála a külső nem számít, de szereti az állított pénztárcájú, üzletember típusú férfiakat, ahol nem a vastagság a fő szempont. A Covid után Tominak beindultak a fellépések, ezzel így nem lesz gond, mivel Zsófi nem fogja soha feláldozni magát egy férfiért, pont annyi időt lehetnek együtt, ami mindkettőnek kényelmes – mondta az izomceleb.

Ami fontos szerinte, hogy Zsófit meg kell tudni nevettetni, úriemberként kell viselkedni vele. Hozzátette: Tominak ez menne.

Lezárásként üzent is:

– Nem játszadozunk gyerekes anyukával! Felelősen kell dönteniük, mert a gyermek lelke nem játék. Ha megismeri, megszereti őket és utána szakítanak, azt a kicsi úgy éli meg, mint egy válást.

Forrás: Blikk