Flour Tomi nem szívesen vállalna gyereket a közeljövőben
2022-11-02  /  Szerző:   /   Egyéb, Randi

A Wellhello énekese a gyerekvállalás kérdését feszegetve őszintén elmondta, hogy mi az, ami visszatartja őt attól, hogy a közeljövőben apa legyen.

Még csak pár hete, hogy megszületett a Wellhello egyik tagja, Csöndör László Diaz és felesége, Patrícia első közös gyermeke. A gólyahír körbejárta az egész magyar médiát, és a büszke apuka boldogan osztotta meg a kisbabáról készült első fotót Instagram-oldalán. Az újdonsült édesapa láttán felmerült a kérdés, hogy vajon a Wellhello formáció másik tagja, az immár 35 éves Karácsony Tamás hogyan áll a gyermekvállalás kérdéséhez.

Flour Tomi arról mesélt, hogy egyelőre a családalapítás gondolata sem kap helyet az életében. Az pedig, hogy zenésztársa apuka lett, nem frusztrálja:

Ha nyomasztana, tettem volna lépéseket érte, de eddig sem volt ez a fő prioritás számomra, és most sem lett az, hiszen a közben eltelt évek nem a gyerekvállalási kedvet erősítették bennem. A világ jelenlegi állása elszomorító, nem alapoznék a következő 20-30 évre.

Azt, hogy miért jutott erre a véleményre, Fluor Tomi bővebben is kifejtette az interjú során: kitért a demokratikus államok helyzetére, a független médiára, de nyomós indokként emlegette a háborút és világjárványt is, melyek gondolata az elmúlt évek tapasztalatai után mindig a fejünkben motoszkál. Ennek ellenére hozzátette:

Nem azt mondom, hogy emellett senkinek nem lehet gyereke, sőt. Lehet, hogy pont ez kapcsol le valakit az aggodalomról, és mondjuk feltölti az, hogy a kisgyerek a homokozóban vicceset csinál és ránevet. Ebben van erő.

Arra a kérdésre azonban, hogy egyáltalán nem tervez-e családot, már egészen másképp válaszolt:

Dehogynem, és most sem zárom ki, hogy talán a jövőben egyszer nekem is legyen. Ugyanakkor hozzászoktam már ehhez a szabadsághoz, úgyhogy nehezen adnám fel

– nyilatkozta Tomi, aki azt is elárulta, hogy jelenleg párkapcsolata sincsen, hiszen jelenlegi életformájába nehezen férne bele a szerelem.

– Hullámzom, van, amikor jobban vágyom rá, van, amikor kevésbé. Most így különösebben nincs meg bennem az indíttatás, nem keresem tudatosan. Annak semmiképpen nem látom értelmét, hogy csak azért legyen mellettem valaki, hogy legyen mellettem valaki, mert egy rossz kapcsolatban kevesebbek vagyunk ketten, mint külön egyedül. (...) A szerelemnek van egy mélysége, egy szentsége, ami sokkal nagyobb és izgalmasabb lelki kötődést jelent annál, hogy megpróbáljam beerőltetni oda, ahol nincs vagy hogy annak becézzek egy kezdeti fellángolást, esetleg ami még rosszabb, a langyos vizet – elmélkedett Fluor, aki ezután pedig arról fejtette ki véleményét, hogy nyilvánosan vállalt véleménye miatt sokszor kerül össztűzbe:

– Kapok is érte büntetést rendesen. Lejárató cikkek, letiltások, egyéb finomságok… Egyébként hozzáteszem, szerintem magamhoz képest még visszafogott vagyok, tehát amennyire ez engem bosszant és nyomaszt, az sokkal nagyobb és mélyrehatóbb. Én akkor szólalok meg, amikor lelkileg már annyira bánt, hogy nem bírom magamban tartani. Napi szinten állhatnék bele a dologba, viszont nem akarom a kreatív energiáimtól elvenni az időt azért, hogy fizetett trollokkal, megvezetett emberekkel vagy épp propagandistákkal harcoljak.