Válik Gisele Bündchen és Tom Brady
2022-11-02  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Gisele Bündchen és Tom Brady hivatalosan is bejelentették, hogy elválnak. A sztárpár békében válik el egymástól, a gyermekeiket pedig ezentúl is közösen nevelik majd.

Már régóta keringtek pletykák arról, hogy az amerikai NFL-sztár és brazil modell felesége válófélben vannak. Információk szerint ugyanis Brady önmegtartóztatása – amit a pályán nyújtott teljesítménye érdekében tesz – nem igazán nyerte el a felesége tetszését.

A hírek a jelek szerint igaznak bizonyulnak, hiszen a szakításukról a sportoló és a modell is közleményt adott ki: 24 órán át elérhető Instagram-történetben írtak az érzéseikről.

Közleményükben mindketten hangsúlyozták, hogy hálásak az együtt töltött évekért, és a továbbiakban is közösen nevelik a gyerekeiket, a kilencéves Viviant és a tizenkét éves Benjamint.

A döntés, hogy véget vessünk egy házasságnak, sosem könnyű, de eltávolodtunk egymástól. Bár nehéz ilyesmin keresztülmenni, áldottnak érzem magam az együtt töltött időért, és a legjobbakat kívánom Tomnak

– írta posztjában a modell, aki azt kérte a követőitől és a média munkatársaitól, hogy legyenek tekintettel a család magánéletére.