Férjhez megy Antonio Banderas lánya
Óriási öröm érte Antonio Banderast: a spanyol színész jelentette be az örömhírt, miszerint eljegyezték a lányát, így a büszke édesapa hamarosan oltár elé kísérheti a 27 éves Stellát.
A közösségi oldalán fotókat is megosztott a lánykérésről, amelynek során Stella fehér ruhát viselt, a kedvese pedig, akit a színész szintén megmutatott, hatalmas gyémántgyűrűt adott a lánynak.
„A lányom, Stella férjhez megy. Nem is lehetnénk boldogabbak és izgatottabbak” – írta az Instagram-oldalán megosztott bejegyzéshez Antonio Banderas.
A vőlegény nem más, mint Alex Gruszynski, akit Stella egészen kicsi kora óta ismer, s gyerekkori barátokból lettek egy pár.
Banderas a volt feleségével, Melanie Griffith-szel 1995-ben házasodott össze, és még ebben az évben megszületett közös gyermekük, Stella. Jóllehet a pár 2015-ben a válás mellett döntött, a jó viszonyt a lányuk érdekében megtartották, így a közelgő esküvőn békében kísérhetik oltár elé egyetlen közös gyermeküket.
Griffith szintén a közösségi oldalán gratulált a párnak az eljegyzéshez, a megosztott képekhez pedig megható szöveget is írt.
„Térdre ereszkedett, megkérdezte, ő pedig igent mondott. Stella és Alex eljegyezték egymást, hogy egybekelhessenek. A szerelmük története még az óvodában kezdődött! Igaz, mély szerelem. Gratulálok a szerelmeseknek!” – írta a közösségi oldalán a hollywoodi színésznő.