Farkasházi Réka 25 év után is szerelmes párjába
2020-07-13  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

Igenis, vannak élethosszig tartó szerelmek, bár ahogy azt Farkasházi Réka (42) a Vasárnapi Blikk interjújában nemrég elmondta, már ceglédi zeneóvodás kora óta ismeri Sárközy Bencét (42). A Barátok közt egykori sztárja és a Libri Kiadói Csoport társtulajdonosa között csak jóval később, pontosan 25 éve lobbant fel a szerelem: 19 esztendeje kötöttek házasságot, és azóta három gyerekük született: Benjámin (16), Rebeka (9) és Tamara (2).

Meghitt pillanatban készült róluk a fénykép, amelyet Farkasházi tett fel a közösségi oldalára, követőei nagy örömére. – Annyira jó látni! Az összetartozás és a szeretet sugárzik rólatok – írta egy hölgy. – Irigylésre méltó pár vagytok – tette hozzá a fórumhoz egy másik követő. – Olyan szépek vagytok! – fogalmazott egy harmadik, és ehhez nehéz lenne bármit hozzá tenni. Bence úgy öleli hitvesét, Réka pedig úgy adja át magát a pillanatnak, ahogy azt minden párnak kellene, főleg 25 év után.

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Réka Farkasházi (@farkashazireka) által megosztott bejegyzés,


Forrás: Blikk