Ember Márk szakított a szerelmével
2024-07-10  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Több évig alkottak egy párt, mégsem lett happy end a vége : Ember Márk elárulta, hogy szakítottak a kedvesével, Virággal.

Ember Márk az utóbbi időben egyre nagyobb népszerűségnek örvend, hiszen a Vígszínházból való távozása után tévés felkéréseket is elvállalt, így 2022-ben versenyzett a Sztárban Sztárban, illetve a Valami Amerika című sorozatban is feltűnt. Néhány hónapja pedig újabb örömhírről számolt be, miszerint Miller Dávid és Szabó Zsófi elköszönése után az RTL Reggeli műsorvezetőjeként kapott lehetőséget, vagyis hetente többször ébreszti hajnalban a nézőket. A jóképű színész mindemellett játszik még A Grund vígszínházi fiúzenekarban, ahol énekel és gitározik is.

Bár a magánéletéről nem sokat beszélt az elmúlt években, annyit tudni lehetett, hogy a 31 éves tévés szíve foglalt egy ideje, hiszen a Sztárban Sztár stúdiójában is élőben szorított neki a kedvese, Havasi Virág. A pár évvel fiatalabb tartalomgyártó-újságíróval össze is költöztek, valamint egy kiskutyát is magukhoz vettek még tavaly előtt, akit közösen gondoztak. Igen ám, de úgy tűnik, valami félresiklott köztük, hiszen mostanában nem posztoltak közös képeket, nem lájkolták egymás bejegyzéseit, sőt, Virág Márknak a Budapest Parkban tartott koncertjére sem ment el.

Év elején, januárban még együtt turbékoltak Londonban, s akkor úgy tűnt, minden rendben köztük.

A szerelemnek vége

Telefonon motorozás közben erősítette meg, hogy szakítottak a kedvesével.

A hír igaz, nem vagyunk már együtt. A magánéletemet viszont most is, mint eddig mindenkor, szeretném megtartani magamnak. De köszönöm, hogy felhívtatok

– mondta a lapnak szűkszavúan.