Elvetélt Britney Spears
Britney Spears szomorú hírt osztott meg a közösségi oldalán, ugyanis elvetélt az énekesnő.
Két hónappal ezelőtt jelentette be Britney, hogy harmadszorra is édesanya lesz, és szerelmével, Sammel babát várnak. Ez rettentő boldogsággal töltötte el őket, az énekesnő még azt is elárulta, hogy legszívesebben örökre a pocakjában tartaná a csöppséget.
Most azonban szomorú hírt jelentette be, miszerint elvetélt, és elvesztették a babájukat.
- A legmélyebb szomorúságunkkal kell bejelentenünk, hogy a terhesség korai szakaszában elveszítettük csodababánkat. Ez minden szülő számára pusztító időszak. Talán még kellett volna várnunk kicsit a bejelentéssel, de túlzottan izgatottak voltunk, hogy megosszuk a jó hírt. Az egymás iránt érzett szeretetünk az erősségünk tovább visz majd minket, és továbbra is szeretnénk bővíteni a családunkat - közölte Britney a lesújtó hírt a közösségi oldalán.
Az énekesnő, akinek két gyermeke született Kevin Federline-nal kötött házasságából, azt mondta, hogy korábban depresszióban szenvedett a terhessége után, ami egy borzalmas időszak volt a számára.
Egyébként az énekesnő párjának, Samnek a baba lett volna az első gyermeke, akinek a születését már nagyon várta, számára egy igazi csoda lett volna a pici.
Forrás: Blikk