Csuti és Kulcsár Edina mindenben megegyeztek
2022-05-18  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Már csak formaság lesz Kulcsár Edina és Szabó András Csuti válópere, a pár tagjai a gyerekekkel kapcsolatos, az anyagi és a céges ügyekben is dűlőre jutottak egymással -tudta meg a Blikk.

 
Az egyezkedés eleinte nem indult könnyen, állítólag az elképzelések nagyon távol álltak egymástól, ám úgy tűnik, négy hosszú hónappal az után, hogy kiderült, vége az álomszerelemnek, mind a két fél belátta, ideje hivatalosan, papíron is új életet kezdeni.

– Nem ment egyszerűen az egyezkedés, hiszen az első hetekben sok volt a fájdalom és a szomorúság. Ilyenkor az ember hajlamos arra, hogy elvigyék az érzelmei, nehéz tárgyilagosnak maradni, így Edina és Csuti megbeszélései sem zajlottak problémamentesen.

Egyedül talán csak a gyerekek kérdésében értettek egyet, azt az első pillanattól kezdve egyértelművé tették, hogy a három és fél éves Medox és a kétéves Nina az első, őket közösen nevelik majd tovább, bármi is történjen – árulta el egy közeli ismerős, aki szerint a felek többször ültek le egymással egyeztetni, mire sikerült megállapodni abban, hogy a hivatalos válás után miként osztják szét mindazt, amit közösen létrehoztak.

Januárban robbant a hír, hogy Kulcsár Edina egy új szerelem miatt felrúgta a házasságát, azóta már össze is költözött Varga Márkkal, azaz a G.w.M művésznevű rapperrel. Nemrég azonban Csutira is rátalált a boldogság, a bennfentes szerint ez is gyorsíthatta az egyeztetési folyamatot.

– Mindenben megegyeztük, de hogy miként, az csak ránk és a szűk baráti körünkre tartozik – utasította el a Blikk részletekre irányuló kérdését Csuti, ám kijelentése annyit jelent, hogy az egykori szerelmesek a bíróságon nem fognak harcolni egymással azért, hogy vajon kié legyen az étkészlet és a mikró, vagy hogy, ki mikor tölthessen időt a két közös gyerekkel.

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

András Szabó (@csut.i) által megosztott bejegyzés


Nagy volt a tét, hiszen amellett, hogy nemrég építettek fel egy hatalmas és gyönyörű családi házat, amelyet a Blikk által megkérdezett ingatlanos közel 150 millió forint értékűre becsült, a házaspár tagjai egy jól működő cég közös tulajdonosai is, amely a legutóbbi nyilvános mérlege szerint 135 millió forintos árbevétellel rendelkezett.

Miközben Kulcsár Edina és Csuti békésen megegyezett a válásról, az egykori szépségkirálynő új szerelme, G.w.M és volt párja, Nagy Melanie rádiós műsorvezető nem tudta rendezni a vitás kérdéseket. Hónapok óta nyilvánosan üzengetnek egymásnak, legfőképpen a két gyerek láthatása és az anyagi dolgok jelentenek problémát közöttük.

– Az sem titok, hogy a bírósághoz fordultunk, azért, hogy sikerüljön megegyezésre jutni, mert anélkül nem megy. Próbálkoztam, de ha ez az egy megoldás van, akkor bízom benne, hogy ez segíteni fog – mondta pénteken Melanie a Life TV Ébredj velünk! című műsorában.

Forrás: Blikk